A kocsi fél órán keresztül vezetett észak felé, és egy ideiglenes helyőrséghez érkezett. A külső perifériáján jópár jármű parkolt, fegyveres katonák járőröztek fel és alá, és az erősítés sátrakat állított, és kezelte a sérülteket.

     A városból érkező erősítés két csoportra oszlott, az egyik csapat ment, hogy felvegye a konvojt, a másik csapat meg Shi Yuant. És az emberek, akiket az úton mentettek meg, mind itt gyűltek össze.

     Shi Yuan és Lu Bafang épp csak leszállt a kisbuszról, és meglátták Wang Yut.

     Wang Yunak kötés takarta a fejét, és bicegett. Megdöbbent, ahogy meglátta őket, és azt morogta:

   - Ez nagyszerű, ti is életben vagytok…

     Megölelte Lu Bafangot, és megérintette Shi Yuan fejét.

     Levették Shi Yuan és Lu Bafang vérét, és egy őrzött sátorban várták az eredményeket.

     Kiderült, hogy egyikük sem volt fertőzött.

     Miután előjöttek a sátorból, Lu Bafang a sebesültekhez ment, hogy megtalálja a kedves bátyját. Shi Yuan senki mást nem ismert, szóval tétlenül mászkált körbe.

     Igencsak sok sebesült volt. Nem akadt elég munkaerő, a súlyos sérültek elsőbbségi ellátásban részesültek, míg a kisebb sebeket szerzettek összegyűltek, vagy a fogaikat csikorgatva látták el a saját sérüléseiket, vagy a földön fekve fájdalomtól nyöszörögtek.

     Shi Yuan látta, hogy néhányuk sérülései elkezdtek tollakat növeszteni – tollakat, melyek megegyeztek azokkal, amilyeneket a csápokon látott, a szélben remegve, mint rendkívül csodálatos virágok. Ezeket az embereket a medikusok elvitték, és Shi Yuan nem tudta, hova mentek.

     Shi Yuan csak az oldalvonalról nézelődött egy ideig, titokban megfigyelve az embereket, nézve az arckifejezéseiket, mozdulataikat, és hallgatva a beszélgetéseiket.

     Nem ment el egészen addig, amíg egy pár bámuló tekintet rá nem esett, előidézve, hogy beüssön az anthropofóbiája.

     Amikor elsétált egy terepjáró jármű mellett, hallotta, hogy valaki halkan kiabál:

   - Shi Yuan! Shi Yuan, gyere ide egy pillanatra!

     A hang az egyik autó mögül érkezett.

     Shi Yuan megkerülte, és hosszú ideig kereste, és egy középkorú férfit látott, nekidőlve a hátsó kerekeknek, a ruháját vér és sár fedte.

     Shi Yuan felismerte, ő volt a hallgatag sofőr a kocsijukban, és Lu Bafang „Öreg He”-nek hívta.

Öreg He arca sápadt volt, a homlokát verejték gyöngyözte, eltakarta a mellkasát, és kiáltott:

   - Shi Yuan, gyere ide!

     Shi Yuan odasétált, és leguggolt mellé.

   - Megsérültél, hívjak valakit neked?

     Úgy érezte, Öreg He súlyosan megsérült, a viharvert arc enyhén összeráncolódott, összenyomott néhány vonalat a homlokán és a szeme sarkában.

   - Ne, ne hívj senkit – kapkodott levegő után Öreg He. – Figyelj rám, gyermek, szükségem van rád, hogy megtegyél nekem egy szívességet. Nézz a bal oldaladra, arra a sor kocsira, kell ott lennie egynek, amiben benne vannak a kulcsok, meg tudod nézni, melyik az? – Még hozzátette. – Ne hívj senkit.

   - Biztos vagy benne, hogy nem akarsz orvost? – kérdezte Shi Yuan.

   - Nincs rá szükség – erősködött Öreg He. – Gyermek, menj, csak rád számíthatok.

     Shi Yuan farka begörbült összezavarodottságában. Látta, hogy valami nem stimmelt Öreg He-vel, de arra gondolt, hogy nem tudta megérteni az embereket, szóval felkelt, hogy egyenként végignézze az autókat, ahogy Öreg He kérte.

     A kocsik koszosak voltak, sár és víz maszatolta össze az ablakokat és a kerekeket, és valamik, amik gyanúsan feltrancsírozott húsdaraboknak tűntek. Amikor megtalálta a kérdéses járművet, egy férfi hangját hallotta:

   - Hé, mit művelsz itt? Takarodj attól az autótól!

     Amikor körülnézett, egy fiatal katona bámult rá, gyorsan sétálva felé a fegyverével.

   - Igen, rád értettem, honnan jöttél, menj innen!

   - Oké – mondta Shi Yuan.

     Öreg He nem akart mást látni, nem vezethette oda a katonát.

     Amikor Shi Yuan a kocsi külső része felé sétált, a katona arckifejezése ellazult, és azon volt, hogy megforduljon, mikor hirtelen megtorpant.

     Shi Yuan követte a tekintetét, és alig észrevehető vérfoltokat látott.

     Öreg He elszenvedhetett idáig abból az irányból, nyomokat hagyva, ahogy a karmazsin pöttyök a földre estek. A katona a szemöldökét ráncolta, rájőve, hogy valami baj van, és előrelépett egy párat.

   - Miért…

     Túl késő volt, egy alak vetődött elő a kocsi mögül, mint a villám! Shi Yuant hátulról lefogta valakinek a karja, és egy fegyver hideg csöve nyomódott a halántékának. Öreg He hangja szűrődött hozzá.

   - Ne gyere ide! Ne gyere ide – vagy megölöm!

     A katona megrándulva dermedt meg, sokk és düh rohant át rajta.

     Aztán farkasszemet nézett Öreg He-vel, és szavanként hangsúlyozva mondta:

   - Mit művel, megőrült?

     Öreg He nagyon gyenge volt, és minden erejét felhasználta, hogy ilyen gyors mozdulatokat tegyen, most pedig alig bírt megállni a lábán. A kezei hidegek voltak, de mégis nagy erejük volt, mint egy vadállat, amit sarokba szorítottak egy zsákutcában, úgy markolta Shi Yuant, mint valami mentőövet.

     Köhögött párat, a fogait csikorgatta, majd azt mondta:

   - Adj egy kocsit benzinnel, kapcsold le az összes pozícióbemérő rendszert, és adj még két fegyvert és késleltetőt.

   -… Megsérült és megfertőződött? – kérdezte a katona óvatosan. – Hagyja, hogy az orvos vessen magára egy pillantást, a késleltetőink hatásosak, rendben lesz.

     Öreg He hevesen köhögött megint.

   - Ne magyarázz nekem faszságokat, tedd, amit mondtam! – A fegyver erősebben nyomódott Shi Yuan halántékához. – Nagyon is tisztában vagyok a helyzetemmel, biztos vagyok benne, hogy azonnal eutanáziára ítélnek. Élni akarok, élni! Még ha csak egy vagy két napig is!

  - Nyugodjon le… - mondta a katona.

  - Nem kell lenyugodnom! – morogta Öreg He. – Adj nekem egy kocsit!

     Szóval így alakult, gondolta Shi Yuan. Öreg He fertőzése olyan súlyos volt, hogy azonnal megölték volna a többiek.

     A két oldal patthelyzetbe került.

   - Emeld fel a kezed – szólt gonoszul Öreg He Shi Yuan fülébe. – Olyan helyre tedd, ahol jól látom.

     Shi Yuan felemelte a kezét.

   - És a farkadat is – tette hozzá Öreg He.

     Shi Yuan felemelte a farkát.

   - A lábaimat nem tudom felemelni – jegyezte meg.

     Öreg He szóhoz se jutott.

   - Akarod, hogy felemeljem? Megpróbálhatom – ajánlotta Shi Yuan.

   - Ne – felelt Öreg He.

     A mozdulataik odavonzottak másokat, az emberek egyesével kijöttek a sátrakból, és összegyűltek körülöttük.

     A tábor nem volt nagy, és hamarosan kört alkottak az emberek körülöttük. Az Egyszemű Sárkány, aki korábban megmentette Shi Yuant, szintén odajött, elöl állva, a hideg tekintetét Öreg He arcába vájva. Öreg He egyre inkább érzelmessé vált, hátralépett párat, hátradőlt a kocsinak hogy eltakarja az alakját, Shi Yuant szorította, és felkiáltott.

   - Ne gyertek, ne gyertek!

     Shi Yuan látta Wang Yut a tömegben. Wang Yu átpréselte magát rajtuk, és sietve így szólt:

   - He Yu, ne csináld ezt.

     Az Egyszemű Sárkány is megszólalt mély hangon.

   - Nem ez a szakterületed, úgy gondolod, hogy a fertőzésed nem gyógyítható, pedig az. Ez csupán a lehetségesség kérdése, de meg kell próbálnunk, igaz? Dobd el a fegyvert, és adj magadnak egy esélyt, nincs szükség rá, hogy ilyesmit csinálj, a fiú csak egy egyszerű ember. Ha elengeded, biztosítom, hogy elsőként kapj késleltető injekciót.

   -… van még segítség? – Öreg He hangja megremegett egy tized másodpercre. – Nem, nem, nem, nem, nem hiszem el, tudom, mik a halálos sérülések. Wang Yu – Wang Yu, nézd meg a sebemet, és mondd meg, meg lehet még engem menteni?

     Az arckifejezése furcsa volt, félelem, hisztéria, és hirtelen kirobbanó remény keveréke.

     Az ingét felemelték.

     De nem a kezei. Megannyi újszülött csáp tartotta fel az inget, bemutatva a sebet.

     A tömeg elborzadt, ahogy látta, hogy Öreg He felső és alsó teste kettévált, és a csápok erőszakkal varrták össze a két felet, mint tű és cérna. A fertőzés engedte számára, hogy az életbe kapaszkodhasson, hogy a csápok több tápanyaghoz juthassanak.

   - Wang Yu, van még megváltás a számomra így? – kérdezte Öreg He.

     Wang Yu pupillái kitágultak, rámeredt a sérülésre.

     Az Egyszemű Sárkány rákacsintott oldalról – mindenki láthatta, hogy Öreg He közel állt hozzá, hogy meggyőzzék. Amíg Wang Yu elismeri, hogy a késleltető hasznos lehet, addig leeresztheti a fegyverét.

     Csupán nagyjából tíz másodperc után, Wang Yu homloka verejtékben úszott. Nehéz volt körülírni, hogy mi honolt a szívében ebben a mennyek és föld közötti csatában, a körmei a tenyerébe vájtak, és vérzett, és ő még csak észre sem vette.

     Fél lépést elhátrált, a teste remegett, és fájdalmában megrázta a fejét.

   - Én… én… Shi Yuan, sajnálom, én… orvos vagyok, nem tehetem meg, hogy ilyesmiről hazudjak.

     Megvoltak a maga elvei.

     Mint ahogy pár nappal ezelőtt azt mondta, a teszteredmények döntő bizonyítékok, és erősködött, hogy levegye Shi Yuan vérét, aki súlyosan fertőzöttnek tűnt. Most nem volt rá mód, hogy azt ígérje, hogy a férfi, aki meg fog halni, még menthető.

     Látva a reakcióját, Öreg He megértett mindent, kipréselt a torka mélyéről egy halk, kétségbeesett morgást, az ujja folyamatosan remegett a ravaszon.

     Az Egyszemű Sárkány átkozódott, míg Wang Yu lépett párat előre, és szomorúan megszólalt.

   - He Yu, He Yu, nézz rám. Emlékszel a fogadalmadra, amit akkor tettél, mikor beléptél a seregbe? „Megesküszöm, hogy sosem alkalmazok erőszakot a civilek élete és személye felé, és nem ejtek túszul civileket”. Mind megesküdtünk a Szövetség zászlajára, Shi Yuan az a személy, akit meg kell védened, ő ártatlan. Engedd el Shi Yuant, és használj túszként engem.

   - Nem – mondta rekedten Öreg He. – Nem, elutasítom. – Rámeredt az Egyszemű Sárkányra. – Add oda az autót, a fegyvert, az ételt és a késleltetőt.

     Egy rövid patthelyzet után az Egyszemű Sárkány válaszolt.

   - Adj egy percet, meg akarom kérdezni a feljebbvalómat.

     Elfordította a fejét, felkapta a kommunikátorát, és suttogott valamit.

     A jelenet megfagyott egy időre.

     Shi Yuan az őket körülvevő tömeget nézte.

     Tudta, hogy Öreg He felhasználta őt. Ő volt a legjobb jelölt, és az egyetlen az egész állomáson, aki elhitte Öreg He rosszul átgondolt hazugságait.

     De nem érzett dühöt, amiért megvezették, sem túlzott félelmet.

     Öreg He ideges és kétségbeesett volt, miközben Shi Yuan a tömeget nézte, és látta az Egyszemű Sárkány elnyomott dühét, Wang Yu aggodalmát, és a feszült vagy változatlan arcokat a mindenféle embereken. Alaposan megvizsgálta ezeket az érzelmeket, mintha virágot lesett volna a ködön át, mintha egy filmet nézett volna. Nem volt egy hangyányi együttérzés sem benne. Csak egy valamit értett meg: hogy az emberi lények tudnak hazudni.

     Segítenek a fajtájuk bélinek, és használják egymást.

     Shi Yuan nem tudta, meghalna-e, ha a golyó a fejébe fúródik. A teste törékeny volt, és a sebe a múltkori megcsúszásából a folyónál még mindig friss és enyhén fájdalmas volt. Arra kényszerítették, hogy a farkát is feltartsa, máskülönben fejbe tudta volna kólintani Öreg He-t.

     Mint egy Szakadék, az egyetlen megmaradt lehetősége a védekezésre a fertőzés volt.

     … Megfertőzni Öreg He-t, csak ahogy megölte azokat a szörnyeket.

     Öreg He nem akart meghalni, és Shi Yuan szintén élni akart.

     Még nem találta meg az emberét.

     Gyorsabban fertőzne, mint egy golyó.

     Az Egyszemű Sárkány hosszú ideig várt válaszra a felettesétől. Mikor Öreg He már majdnem összeesett, az állát az alárendeltje felé emelte.

   - Menj, készítsd elő a kocsit, és add neki a kulcsokat.

     Öreg He meghökkent, elnyomta az izgatottságát, és így szólt:

   - Magam akarom kiválasztani, balról a harmadik autót akarom.

   - Oké – felelt az Egyszemű Sárkány. – Feltöltjük neked étellel és vízzel.

     Miután a kocsit megtöltötték egy pár doboz vízzel és élelemmel, két fegyverrel, és öt késleltetővel, egy technikus lekapcsolta a bemérő rendszert Öreg He orra előtt.

     Aztán az egész személyzet elhátrált, Öreg He túszként tartotta Shi Yuant, és beszállt a kocsiba, egy kezében a fegyvert fogva, a kormányt pedig a másikban, a gázpedálra lépve.

     A terepjáró jármű megbokrosodott, és eltűnt a távoli dombok között.

     Csendes helyőrséget hagyott maga után.

   - Csak így elengedtük? – kérdezte Wang Yu hitetlenkedve. – Mégis mióta elégítjük ki egy rabló követeléseit, nem állandóan szigorúan elutasítjuk őket?

   - Ez volt a parancs a felső vezetéstől – mondta az Egyszemű Sárkány.

     Valamiért nem volt már mérges, mint előzőleg.

   - Mi van Shi Yuannal akkor? – ráncolta a homlokát Wang Yu. – A „felettesed” számításba vette őt? Ha hagytad volna az imént, hogy húzzam az időt, megmenthettem volna, amikor az orvlövész a helyén van. De most elengedtük egyedül egy fertőzött emberrel, akinek elment az esze?!

   - He Yu mentálisan instabil, a megítélésem szerint nem lehet késleltetni – mondta az Egyszemű Sárkány furcsa pillantással. – És nem jut messzire.

   - Miért vagy olyan biztos ebben? – kérdezte Wang Yu.

   - Lu tábornoktól jött a parancs az imént – mondta az Egyszemű Sárkány. – Ő kért meg, hogy engedjek Öreg He követelésének.

   -… Lu Tinghan itt van? – hökkent meg Wang Yu.

   - Igen. Ez a mentési művelet az ő parancsnoksága alatt zajlik – felelt az Egyszemű Sárkány. – Lu tábornok már úton lehet – azt mondta, gondoskodik róla, szóval He Yu nem jut messzire.

Előző

Következő

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés