A karaván folytatta az utat előre.

     A déli szünetben Shi Yuan Lu Bafanghoz ment egy paradicsomszószos, szójababos konzervvel. Még mindig kicsit félt a csapat többi tagjától, de már jobb volt, mint korábban.

     Lu Bafang a kocsi mellett guggolt, egy rántott marhahús szelettel hadakozott, ami olyan kemény volt, mint a kő, hevesen grimaszolva csikorogtatta rajta a fogát.

     Shi Yuan mellé guggolt, és megkérdezte:

   - Eltűnt valaha is bármelyik Szakadék?

     Saját magáról kérdezett puhatolózva.

     Úgy gondolta, az emberek elég okosak, hogy észrevegyék, hogy egy Szakadék eltűnt, és ezenkívül, még nem tudta a saját számát – úgy tűnt, minden Szakadéknak volt száma.

   - Igen! – Valóban, Lu Bafang a combjára csapott. – Véletlenül nem is olyan régen, a 0-s számú Szakadék eltűnt, nem gondolod, hogy ez furcsa? Hogy felnyitja már az ember szemét, a hely, ahonnan eltűnt, visszaváltozott pusztasággá! Ez nagy kavarodást okozott, és még senki nem fejtette meg az okát.

   - Oh – felelt Shi Yuan.

     Aztán elgondolkodóvá és csendessé vált.

     Lu Bafang azt hitte, a témát itt befejezték, és folytatta a rántott marhahús szaggatását. A biztonságért felelős embereket kivéve mindenki evett, pihent és aludt. Ő sunnyogva előhúzta a szépségmagazinokat, amiket az ülése alá rejtett, hogy élvezkedjen rajtuk. Mielőtt akár két oldalt olvashatott volna, hirtelen meghallotta Shi Yuan mormogását.

  - Én 0-s vagyok.

KUC, KUC, KUC.

     Lu Bafang félrenyelt egy falat rántott marhát, majdnem meg is fulladt. Köhögött egy ideig, újra meg újra Shi Yuanra nézett, és csodálkozva kérdezte:

   - Miért… miért mondasz ilyeneket hirtelen?

     Shi Yuan kérdőn nézett rá.

   - De hogy őszinte legyek, nem igazán látszol 1-esnek* – mondta Lu Bafang.

     Shi Yuan nem értette, miről beszélt Lu Bafang.

   - Milyen 1-esnek? – kérdezte.

   - Ah. – Lu Bafang rájött, hogy piszkosak voltak a gondolatai, és valószínűleg félreértette Shi Yuant. – Semmi, semmi.

   - Biztos? – kérdezte Shi Yuan.

   - Biztos, gyere-gyere, egyél még, ah, ez a rántott marhahús nagyon finom.

   - Mondd el – nézett Lu Bafangra Shi Yuan tágra nyílt szemekkel, és halványan hullámzott a farka. – Tanulni akarok.

     Lu Bafang nem jutott szóhoz.

     Ilyen szemeket látva, ki tudna ennek ellenállni?

   - Khm, khm – köhécselt Lu Bafang. – Ez, uh, hogy is mondjam, általánosan erősebb vagy hatalmasabb embereket jelöl? Valószínűleg? Nem igazán tudom én sem. – Nagyon homályosan adta elő.

     Shi Yuan farkának vége begörbült értetlenségében. Nem tett fel több kérdést erről, és csak csendesen hozzáadta ezt a megjegyzést az ember-tanulmányi jegyzeteihez.

     Lu Bafang megkönnyebbülten sóhajtott.

     Shi Yuan bekapott egy pár falatnyi szójababot, és megint megszólalt.

   - Van Figyelő a 0-s Szakadékban?

   - Igen. – Lu Bafang elfilózott, hogyan került elő megint ez a téma. – Nem Lu tábornok a Figyelője?

   - Lu tábornok?

   - Oh, igaz, te nem ismered – mondta Lu Bafang. – Úgy értem, Lu Tinghan tábornok. Ő volt a 0-s Szakadék egyetlen Figyelője. Később áthelyezték, és most a városban van.

   -… a városban? – ismételte Shi Yuan.

   - Igen, hamarosan találkozol vele.

     Lu Tinghan.

     Kiderült, hogy az embere neve Lu Tinghan.

     És hamarosan újra látják egymást!

     A jó hírek olyan gyorsan érkeztek, hogy Shi Yuant annyira elborította a meglepetés, hogy még akkor is ezen gondolkodott, amikor a kocsiba szállt. Nem tervezte elmondani a többieknek, hogy Lu Tinghan volt, akit keresett – még ő is tudta, hogy a tábornoki cím igen nagy, és ha kimondta volna, megijesztette volna az embereket.

     Az emberek egyesével visszatértek a kocsijaikhoz.

     A konvoj folytatta az útját. Wang Yu szétválogatta a gyógyszeres üvegeket és tégelyeket, aztán eszébe jutott valami.

   - Egyébként, Shi Yuan, te nem kerestél valakit? Elmentem egy barátomhoz, aki a kommunikációt vezérli, ha emlékszel bármire, amit el tudsz neki mondani, talán tud majd olyan módszert, ami segíthet megtalálni – sok információ van a birtokában.

   - Nem szükséges – mondta Shi Yuan. – Köszönöm.

     Wang Yu meghökkent.

   - Már tudod, kit keresel? Ilyen hamar?

   - Tudom. – Shi Yuan arra gondolt, hogy Lu Tinghan annyira hatalmas volt, hogy a Lu Bafang által emlegetett 1-esnek kellett lennie. – A városba akarok menni. A városba akarok menni, és megtalálni az 1-est.

     Wang Yu hallgatott.

     Wang Yu hosszan hallgatott.

     Két másodpercig csendben volt.

   - Shi Yuan, nem vettem észre, hogy ilyen féktelen vagy.

     Lu Bafang arra vágyott, bárcsak behúzhatná a fejét.

     Mielőtt kigondolta volna, hogyan mentse a helyzetet, hangot hallott a vonalból.

   - Feltételezett túlélők 800 méterre, északnyugatra. A koordináták feltöltve.

     Mindenkinek rezegni kezdett a kommunikációs terminálja, és a helyszínt vörös jelzés mutatta a térképen.

     Lu Bafang is abba az irányba nézett.

   - Úgy látszik… két ember az – mondta.

   - Milyen ritka, hogy ennyi embert meg tudunk menteni egy kiruccanás alatt – mondta Wang Yu.

     Három drón repült oda, és a képen, amit visszaküldtek, a táj fonnyadt és sárga volt, a horizont a végtelenbe nyúlt. Egy férfi és egy nő állt a pusztaság közepén, hevesen integetve, kiabálva.

   - Ide! Erre! Segítsenek rajtunk!

     Jól be voltak bugyolálva porvédő maszkba, vastag kabátba és sapkába, vágásellenálló kesztyűbe, harci nadrágba, túrabakancsba, a bőrük egy szeletje se látszott – szükséges mennyiségű védelem azoknak, akik a pusztában túráztak.

     A konvoj megtorpant.

     A parancsnoki vonalról egy férfi hangja érkezett, és Shi Yuan felismerte Cai kapitány hangját. A fedélzeti műszerek magas sebességen működtek, hőérzékelő képalkotók, hanglokátorok, fertőzés detektorok… minden adat normális volt. Cai kapitány parancsot adott, és három terepjáró jármű elhagyta a csapatot, és a túlélőkhöz vezetett.

     Shi Yuan is abba az irányba nézett.

     Magában azt gondolta, ezek az emberek igen jók voltak, boldogok, hogy segíthettek a maguk fajtájukon, nem úgy, mint a szörnyek, akik gyakran megölték egymást.

     A túlélők még mindig integettek, és valamilyen oknál fogva hümmögő hang jött a föld alól.

     Egyre hangosabb és hangosabb lett.

     Shi Yuan körbenézett az embereken, Wang Yu, Lu Bafang, és a sofőr egyáltalán nem reagált, és a kommunikációs csatornán senki nem mondott semmit róla. Shi Yuan hezitált. Lehet, hogy ez megint olyan józanészhez kapcsolódó dolog, amiről nem tudott?

    Mire rájött, hogy a hangot tulajdonképpen emberi fül számára lehetetlen volt hallani, már túl késő volt.

     A föld egy hangos reccsenéssel repedt meg, és a túlélőkhöz közeli három autó a tetejére fordult! Megannyi hatalmas csáp tört át a felszínen, és egy seprő mozdulattal emelte a járműveket a levegőbe. Minden egy pillanat alatt történt, a föld remegett, és még több csáp közelített a földből, mint viperák. A föld és a kövek centiről centire hasadtak fel hangos zajjal, a csatornát sztatikus hang töltötte meg, és valaki rekedten ordította:

   - Ellenséges támadás!!!

     A csápoknak élénk, madarakéhoz hasonló tollaik voltak, olyan élénkek, mint egy művészeti alkotás. Gyengéden sodródtak, és a féltonnányi terepjáró összecsavarodott.

     Számos golyó lőtte át őket. Ellanyhulva estek le és összeaszalódtak, és zöld vér szivárgott a sebeikből, de új csápok nyúltak ki helyettük. A konvoj gyorsan újraindult, a motorok bőgtek, a gázt padlóig taposták – számtalan tapasztalat bizonyította, hogy ismeretlen, fertőzött teremtmények elől a menekülés volt a legjobb opció a támadás esetén.

     A konvoj tapasztalt volt, a szélsebes autók tartották a formációjukat, a nehézfegyveres alakulat volt felelős a hátvédelemért, gépfegyvereket állítottak fel, és a levegő megtelt zöld vérrel. Még két autó fordult a hátára a káoszban, és Shi Yuant rázta a kocsija, ahogy jobbra-balra dőlt, képtelenné téve arra, hogy megmondja, melyik irány merre van.

     A világ zajos volt, és a robbanások közepette Shi Yuan megint hallotta a hümmögő hangot a föld alól.

     Gyorsan közeledett.

     Mielőtt egy szót is szólhatott volna, a jármű, amiben ült, megfordult – a csáp nem csapott az autó közepébe, csak a jobb oldali ajtókra. Az ajtó félrehajított fémdarabként repült ki, a sofőr élesen megfordult, a kocsi megpördült, és Shi Yuan is kirepült.

     Amíg a levegőben volt, azt gondolta: be kellett volna kapcsolnom a biztonsági övet.

     A farok erős egyensúlyt adott neki. Igazodott a helyzethez, és kifeszítette a testét a levegőben, puhán landolt, mint egy macska, perdült egy párat, és semmi más nem fedte a testét, csak sár és kosz.

     Mielőtt felállhatott volna, egy újabb puffanás hallatszott.

     Oldalra pillantott, és Lu Bafang feküdt nem messze tőle, a fogát összeszorítva, és egyértelmű volt, hogy keményen landolt.

     Golyók záporoztak a fejük felett. Shi Yuan nem mert felállni, szóval odamászott Lu Bafanghoz, és aggódva kérdezte:

     - Te sem kapcsoltad be a biztonsági övedet?

     Lu Bafang feje megsérült, és nem értette, miről beszélt Shi Yuan, máskülönben mindenképpen panaszkodott volna, melyik normális ember törődött volna ilyenkor a forgalmi biztonsággal!

     Amikor magához tért, azonnal előhúzta a fegyverét, és egy közeli lejtő aljához rángatta Shi Yuant.

     A lejtő emelkedése eltakarta őket. A konvoj már elment, és csak a nehézfegyveres csapat maradt vissza, egy laza félhold-formációt alkotva.

     Ők estek ki egyedül.

     Egy helyen, ahol csápok támadhattak akármelyik pillanatban.

   - Meg ne szólalj – mondta lihegő hangon Lu Bafang, a homlokáról vér csepegett. Óvatosan kidugta a fejét, hogy lásson…

     A csápok még mindig lengedeztek.

     És bizarr módon a két túlélő még mindig állt! Nem állt szándékukban elfutni, és még integettek is.

     Shi Yuan is kidugta a fejét.

     Mielőtt tisztán láthatta volna őket, a túlélők… felrepültek?

Előző

Következő

*Megjegyzések:

1-es azt jelenti, seme/top/gong, a 0-s azt jelenti uke/bottom/shou.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés