Wang Yu nem figyelt Shi Yuan döbbenetére, komolyan arra készült, hogy átadja ezt az általános tudást.

    [Szakadék]

     A legfélelmetesebb dolog a világon.

     Hetven évvel ezelőtt, 2170-ben, számtalan Szakadék tűnt fel a semmiből, a sarkkörön belül, mélyen a sivatagban, egyenesen az esőerdő közepén… Senki nem tudta, hogy keletkeztek, de feneketlenül mélyek voltak, és mindent bekebeleztek.

     A Szakadékokhoz közeli teremtmények mutálódtak, a madarak öt vagy hat fejet növesztettek, a rovarok és hangyák hatalmasra nőttek, a farkasoknak csak a csontjaik maradtak, de így is tudtak futni, és azok a teremtmények, amiket megtámadtak, folytatták a mutációt, a helyzet pedig irányíthatatlanná vált.

     A Szövetség mindent megtett, amit tudott, hogy kivédjék a fertőzést, azonban a mutációk mintája túlmutatott az emberi bizonyított tudomány hatókörén. Egymás után még és még több halálos állat tűnt fel, az emberek megfertőződtek, a városok elestek, a rend összeomlott, és már csak egymagukban álló városok léteztek, épületek, amiket a védelem vasfalának lehetett volna nevezni.

     Mindez az epidémia a Szakadékokból jött, ezek voltak a forrásai a fertőzéseknek, és ez vezetett a világvégéhez.

     Az emberek sokféle kifejezést használtak, hogy körbeírják: aberráció, természeti katasztrófa, szerencsétlenség… Néhány ember azt mondta, a vegyszerek miatt volt, néhány meg azt, hogy ez volt a természet bosszúja az emberi faj ellen, és néhány meg azt, hogy ez volt a megnyilvánulása a Jelenések Könyvének.

     Nem számított, mennyit szenvedtek és támadtak vissza, nem számított, mennyit átkozták és gyűlölték, a Szakadékok még mindig ott voltak.

     Mindenki félt és tehetetlen volt.

   - Hosszú ideje már, már azóta így van, hogy megszülettem – mondta Wang Yu. – Amikor fiatal voltam, a szüleim mindig meséltek róla, milyen volt a világ a világvége előtt, és mutattak videókat, filmeket, fényképeket, ilyesmi… De én még mindig úgy hiszem, az a „normális világ” nagyon távoli – mosolygott a nő Shi Yuanra. – Te sem tudod elképzelni, nem igaz?

   - Amikor apám mondta, hogy az őzeknek csak négy lábuknak kellene lennie… - vágott közbe Lu Bafang. -… nem hittem neki, azt mondtam, hogy megromlott az agya, aztán elvert a derékszíjával. Azt mondtam a nagyinak, minden őz, amit láttam, nagyon véletlenszerű volt, a tízlábútól a nullalábúig, hogy hibáztathat engem, he?!

     Shi Yuan lenyugodott, és csendesen figyelt.

   - Persze… - folytatta Wang Yu. – A kutatások a Szakadékokról sosem álltak le. Tudjuk, hogy minden Szakadék egyedülálló személyiség, és sajátos fertőzési módszereik vannak. Például, a 7-es számú Szakadék a „megnövekedtető”, az általa megfertőzött teremtmények méretei tízszer, vagy akár százszor nagyobbá válnak. Egy másik példa a 3-as számú Szakadék, aminek „csontformációi” vannak, és a 4-es számú Szakadék, aminek a karakterjellegzetessége a „végtag-többszörösítő deformitás” – az őz, amit Lu Bafang látott, nagy valószínűséggel onnan származott. Eddig még nem jöttünk rá, hogy van-e bármilyen kapcsolat a Szakadékok között.

     Shi Yuan szokatlanul csendes volt.

     Egy kis idő múltán megkérdezte:

   - Akkor… élne bárki is a Szakadék mellett?

   - Élni? – lepődött meg Wang Yu. – Nem valószínű, legalábbis átlagember nem. – Egy pillanatra megtorpant. – Csak katonai csapatok állomásoznak arra, Szakadék-figyelőknek hívják őket. Ahogy a nevük sejteti, ők felelősek a Szakadék megfigyeléséért. Átlagember nem tudja kivárni, hogy olyan távol kerüljön a Szakadéktól, amennyire csak lehet.

     Azt gondolta, Shi Yuant nem érdekelné ez a téma, ezért nem számított rá, hogy Shi Yuan hirtelen felemeli a fejét, és megkérdezi:

   - Hol találom a Figyelőket?

   - Keresel valakit? – vonta fel egy szemöldökét Wang Yu.

     Shi Yuan egy fél másodpercig hezitált, majd bólintott.

   - Mi a neve? – kérdezte Wang Yu. – Még mindig szolgálatban van?

   - Nem tudom – suttogta Shi Yuan.

   - Nem tudod? – zavarodott össze Wang Yu. – Hogyhogy nem tudod? Kell lennie egy általános irányodnak, rokonról vagy barátról van szó?

     Egyik sem. Shi Yuan magában gondolta, egyik sem.

     Ő bizonyára a… megfigyelőm.

     Wang Yu attól tartott, a fiú nem értené, ezért olyan hathatósan írta körül a Szakadék borzalmát, ahogy csak tudta.

     Ha tudta volna, hogy a mellette ülő fiatalember a rothadásból jött, és ő volt a Szakadék…

     A Szakadék alján fekete köd tenyészett, ami áthatolhatatlan és komor volt, és Shi Yuan öntudata abban a kaotikus ködben leledzett. A világ unalmas és értelmetlen volt, egyedül volt, vak volt és néma volt, és hosszú álmokat aludt.

     Nem emlékezett, melyik nap volt, amikor a sötét álmon egy repedés nyílt, és a fény behatolt, és felkeltette.

     Shi Yuan látta a kék eget és a fehér felhőket, ahogy a társasága is, figyelő és szemlélő.

     Egy fiatalember volt, jóképű szemöldökkel és vékony szemekkel, és lepillantott rá.

     A férfi egy névtelen megfigyelő toronyban élt a Szakadék mellett sok évig, adatokat jegyzett minden nap, feltakarította a fertőzötteket, és nézte a Szakadékot.

     Nietzsche filológus egyszer azt mondta:

„Amikor egy szörnnyel harcolsz, vigyázz, nehogy te magad is szörnnyé válj. Amikor a Szakadékba bámulsz, a Szakadék is visszabámul rád.”

     Félretéve a mondat filozofikus jelentését, csak egy dolog volt igaz Shi Yuanra: hogy nagyon szerette annak az embernek a tekintetét.

     Miután a férfi megérkezett, a magányos Szakadékra lebámultak, és ő nagyon elégedett volt.

     Ha macska lett volna, akkor magasra emelte volna a farkát; ha kutya lett volna, akkor ugrált volna örömében.

     De ő nem volt egyik sem.

     Nem számít, hogyan kelt a nap, és hogyan nyugodott a hold, hogyan változtak az évszakok, a férfi folyton az oldalán állt.

     És ez tíz éven keresztül folytatódott.

     Mígnem egy napon a férfi eltűnt.

     És soha többé nem bukkant fel.

     Először Shi Yuan azt gondolta, hamar vissza fog jönni, de napokig várt, és hónapokig, és soha nem látta többé a férfit.

     Shi Yuan elszomorodott.

     Olyan szomorú volt, hogy eldeformálódott, olyan szomorú volt, hogy úgy döntött, elmegy, és visszaszerzi az emberét. Szóval a következő napon a Szakadék eltűnt, és a fiú a távolba gyalogolt a pusztaság első reggeli sugarával.

     … Innen származott Shi Yuan.

     Wang Yu nélkül nem tudott volna róla, hogy voltak más Szakadékok, és hogy a Szakadékok okozták a világvégét.

     Legalább most már megértette, hogy az az ember egy Szakadék-figyelő volt.

Előző

Következő

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés