A konvoj az éjszaka közepén távozott. A föld nedves volt, a kerekek hosszú nyomokat hagytak, és a kocsik felét sár fedte.

     A nőt, aki letesztelte a vérét, Wang Yunak hívták, nagyjából negyven éves volt, és mindenki Dr Wangnak hívta itt.

     A kocsihoz vitte Shi Yuant.

     Az autó tele volt gyógyászati eszközökkel, és a konvoj közepén haladt, a legbiztonságosabb helyen. Három ember ült a hátsó ülésen, Shi Yuant beleértve, és egy csomó műszert halmoztak fel ott, szóval összetömörültek, mint a heringek. Ő és Wang Yu egymás mellett foglaltak helyet, az egész teste merev volt. Visszapillantva látta, a konvoj hatalmas volt és emberekkel tömött.

     Csak ekkor jött rá, milyen óriási csapat volt ez. A fények keresztülragyogtak az éjszakán, bevilágítva még az eget is.

     …túl sok ember, túl közel voltak!

     Shi Yuan túlbecsülte a saját bátorságát.

     Arra gondolt, talán súlyos anthropofóbiája* van.

     Mintha egy visszahúzódó embert egy kísértetházba dobtak volna, hirtelen belépett a tömegbe, a szíve félelemtől dobolt, a teste nyugtalan volt.

     Sokkal félelmetesebb volt itt, mint az erdőben.

     A kocsi olyan tömött volt, hogy sehova nem tudta tenni a farkát, szóval csak szorosan ölelhette, alig nyerve belőle egy cseppnyi komfortérzetet.

     Wang Yu lehunyta a szemét, hogy pihenjen, és alkalmanként ivott egy korty meleg vizet. Látva Shi Yuan aggodalmas megjelenését, ritka késztetést érzett, hogy megnyugtassa:

   - Minden rendben, mindjárt elhagyjuk az Anyakirálynő aktivitásának területét. Most szaporodási szezon van, és az aktivitásának hatóköre általánosan nem nagy. Nem több mint 120 kilométer, mi meg majdnem száz kilométert vezettünk.

   - Wang nővér! – Lu Bafang, a bal oldalán ülő asszisztense azonnal felkiáltott. – Ezt nem említetted nekem korábban, azt mondtad, ha lassan futok, császárzselévé fogok változni! Az Anyakirálynő teasüteménnyé döfött volna!

     Wang Yu rámeredt.

   - Ne beszélj badarságokat, megijeszted az embereket.

     Lu Bafang eltakarta az arcát.

   - Ez annyira nem ér, ez annyira nem ér.

     Wang Yu figyelmen kívül hagyta, és Shi Yuan felé fordult.

   - Fiacskám, mi a neved?

   - A nevem Shi Yuan, az idő Shi-je, és a szakadék Yuan-ja*. – Shi Yuan halkan korrigálta a nőt. – Nem vagyok gyerek.

     Nem tudta, mennyi idős volt, de ha emberi mértékkel mérte volna, gyereknek nevezni átverés lett volna.

   - Oooohhh – nyújtotta el a hangját a nő, és kortyolt a forró vízből. – Az én szememben harminc alatt mindenki gyerek. Shi Yuan, miért voltál itt egyedül?

     Shi Yuan eltöprengett egy darabig.

   - Korábban nem voltam egyedül, de akivel azelőtt voltam, azt megcsípte egy bogár.

     Wang Yu lágyan meglötybölte a poharat.

   - Még életben van?

     Shi Yuan megrázta a fejét, emlékezve Xie Qianming szemére, amikor meghalt.

   - Részvétem – mondta Wang Yu. Nem igazán vigasztalta őt, gyakran vettek halálos búcsút az emberek, és még ő is elfáradt a sok beszédtől.

   - Szerencsére találkoztál velünk – vágott közbe Lu Bafang. – Az erdő túl veszélyes, és nincs fegyvered. Ilyen hatalmas raj lilafény bogár igen veszélyes. Még ha csak lárvák is, nem vicc, ha megcsípnek.

     Azt gondolták, Shi Yuan éppen csak magára maradt, amikor találkozott a lilafény bogarakkal, aztán lottónyereményhez szükséges szerencsével belefutott a konvojba, és hacsak egy fél másodperccel később reagál, halálra lett volna szúrva a másik oldalról a Méhkirálynő által. Ha ez a férfi tudta volna, hogy Shi Yuan hosszú ideje vándorolt, és a vadonból jött, és jobban félt tőlük, mint a szörnyektől…!

   - Fájna? – kérdezte Shi Yuan.

     Xie Qianming sosem beszélt neki a fájdalomról.

   - Persze – mondta Lu Bafang. – Az egyik bajtársamat kétszer megcsípték a karján. Apró hólyagok voltak az egész kezén, és egyenként kellett kiszúrni őket, de nem használhattak érzéstelenítőt. Mennyire volt fájdalmas? Hadd mondjam el neked, az éj leszállta után, a folyosó fényei a fekvőbeteg osztályon hangvezérlésűek, és az az idiótaság nem is érzékeny. Amikor mennek ki az emberek éjszaka a vécére, csak tapsolással és kiabálással tudják felkapcsolni a villanyt, mint egy őrültek házában. Azon az estén, amikor a hólyagjait kellett kiszúrni, a bajtársam üvöltött, és az egész épület élénken világított, aztán megint üvöltött egy idő után, és erre megint felvillant, és egész éjjel nem kapcsolódott le. Még dicsekedett is nekem előtte, hogy nem fél a fájdalomtól.

     Élénken, lazán mesélte el a történetet. Egyértelműen tragikus sztori volt, de megmagyarázhatatlanul megnevettette az embereket.

     Shi Yuan ellazult egy kicsit, és válaszolt.

   - Szóval így történt.

   - Szóval igazán szerencsés vagy – vonta le a következtetést Lu Bafang. – Vegyél egy lottószelvényt, amikor visszamész a városba.

     Lu Bafang nagy szószátyár volt, és elmesélt még egy pár kórházi történetet Shi Yuannak.

     Egy csomó ismeretlen koncepció volt ezekben a történetekben.

     Shi Yuan megértette az emberi nyelvet, és ismerte a legtöbb szót, de néha nem igazán értette.

     Például „zene”; tudta, hogy ez egy emberi művészeti kreálmány volt, és a szórakoztatás egy formája, mégsem tudta igazán, mi fán termett, amíg be nem ült Xie Qianming kocsijába, és hallotta a férfi által hallgatott, régi számokat.

     Egy másik példa a „tévé”. Tudta, hogy ez is egy formája a szórakoztatásnak. Miután végighallgatta Lu Bafang sztoriját, rájött, hogy a tévé sokféle programot tud mutatni, és gyakorlatilag egy vagy kettő volt az osztályon.

     A tanulási képességei tulajdonképpen elég erősek voltak, és gyorsan meg tudott érteni mindent az emberi teremtményekről.

     Ahogy hallgatta a történetet, hibátlannak érezte magát, és azt, hogy tökéletesen beivódott az emberi fajba.

     Amikor Lu Bafang elfáradt, ásított, és homályosan odavetette:

   - Beszélünk legközelebb, ha lesz rá alkalmunk…

     Másfelől Wang Yu beleturkált a táskájába, és talált egy darab valamit, amit Shi Yuan kezébe adott.

     Egy szilárd, fekete, téglalapalakú, fém doboz volt, könnyű és kicsi, két apró púppal az oldalán, és nagyon karcos és horpadt felülettel, ami harcviseltnek tűnt.

   - Érd be vele – mondta Wang Yu. – Kérdezz, ha nem értesz valamit. Én is alszom egyet.

   - Oké. – Shi Yuan a farkát tartotta az egyik, a fém dobozt a másik kezében, és megkérdezte: - Ez mi?

     Ahogy a szavak elhagyták a száját, a kocsira csend ereszkedett egy pár másodpercre.

     A levegő megfagyott, és mindenki arckifejezése elhalványodott.

   -… miért nem nézed meg újra? – kérdezte Wang Yu.

     Shi Yuan rájött, hogy talán hülyeséget kérdezett, de tényleg nem tudta megmondani, mi volt ez a fémdarab.

     A kocsiban mindenki őt nézte, rámeredt, várva a válaszát halotti csendben. A kocsi túlzsúfolt volt, nem tudta kikerülni, és az androfóbiája visszatért. Úgy érezte, a következő másodpercben agyon verik az emberek. Minél idegesebb lett, annál kevésbé volt képes szavakat formálni.

     Shi Yuan majdnem elsírta magát rémületében.

     Tényleg vissza akart menni az erdőbe.

     Wang Yu hezitálva nézett rá, mielőtt kimondta:

   - Shi Yuan, ez egy mobiltelefon.

     Shi Yuan nem felelt.

     Shi Yuan nem felelt, és hirtelen rádöbbent, hogy bizony ez az a legendás mobiltelefon!

     Lu Bafang mereven fordította oda a fejét, az arckifejezését vizslatta, visszaemlékezett a nyugalmára és óvatlanságára a Méhkirálynővel szemben, és hirtelen rájött, hogy valami nem stimmel.

   - Várj, várj, Shi Yuan, te nem tudod… azt sem, mik azok a fertőzött teremtmények?

Előző

Következő

*Megjegyzések:

Anthropofóbia – az emberektől, mint személyektől való félelem (szociális fóbia a régi megnevezése).

Shi Yuan neve: nyilvánvalóan a kínai karakterek jelentését magyarázza. J Ez magyarban nemigen jön át, de nem akartam egy az egyben kitörölni, és itt átírni sem tudtam úgy, hogy értelmes legyen, mint egy ponton a Little Mushroomban megesett.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés