A felfegyverzett csapat közelített.

     Ez volt az első, hogy Shi Yuan ilyen sok embert látott.

     Aztán ellökték, megannyi kéz szorította őt a földre, és hideg pisztolycső nyomódott a fejéhez. Épp csak látott valakit közelíteni egy injekcióval, és több fiolányi vért vett le tőle.

   - Fél órán belül meglesznek a teszt eredmények – mondta az illető, aki levette a vért. – Akkor megtudjuk, hogy fertőzött-e.

   - Miért vesződnénk a teszttel? – kérdezte az egyik őt lefogó alak. – Csak nézd meg a pikkelyeit, a szarvát és a farkát. Egyértelmű, hogy a fertőzés utolsó fázisában jár. Kegyelem lenne kivégezni. Ki tudja, miféle szörnyeteggé válik majd ez a kölyök. – A pisztolycső még erősebben feszült Shi Yuan tarkójának.

   - Alaposnak kell lennünk – válaszolt a vért levevő szigorúan. – Nem zárhatjuk ki a súlyos fertőzés utáni komplikációk lehetőségét . A lehetősége kisebb, mint egy a millióhoz, de akkor is van, nem igaz?

     A férfi gúnyosan megjegyezte:

   - Egy a millióhoz… Nem láttad, hogy az előbb megpróbálta megérinteni a Méhkirálynőt? Ez olyasmi volna, amit normális ember tesz?

   - Ez nem meggyőző bizonyíték; a vizsgálatom eredményei azok lesznek – mondta a vérét levevő alak megingathatatlanul. – Egyébként, Cai kapitány, Lu tábornok hamarosan visszatér a városba. Értesítve lesz erről az ügyről.

     Ezúttal Cai kapitány csendben maradt.

     Shi Yuan legyőzöttnek érezte magát.

     A legjobbat nyújtotta, hogy lemásolja az embereket, mégis egyetlen pillantással átláttak rajta. Szerencsére az embereknek jelenleg nem állt szándékukban kivégezni őt.

     El akarta mondani nekik, hogy nincs szükség rá, hogy így lefogják, mert nem támadná vagy fertőzné meg őket.

     Kedves és ártalmatlan szörnyeteg volt, csak meg akart találni valakit.

     De Shi Yuannak nem volt esélye megvédeni magát. Elkísérték egészen a konvojig, és egy ketrecbe hajították. A ketrec tágas volt, de levegőszűkös, kimondottan gyanúsan fertőzöttek számára készítették elő. Egyszerű asztalok és székek voltak benne, és valaki forró vizet hozott neki.

     Az embereket elfoglalta, hogy a harc utáni káoszt rendezzék, organizálják a lőfegyvereket, ellássák a sérüléseket, és felvágták a Méhkirálynő szétlőtt testét kutatási célból. A káosz közepette három őrt bíztak meg Shi Yuan felügyeletével.

     Shi Yuan nem tudta, mikor érkeznek a „teszt eredmények”, de úgy érezte, nem volt rá esély, hogy átmenjen a teszten.

     El kellett menekülnie.

     Mielőtt megtette volna, meg kellett tudnia, melyik irányban volt a város.

     A ketrecnek csak egy kis ablaka volt, lyukacsos fém lapokkal fedve. Megitta a forró vizet, sokkal kényelmesebben érezve magát. Aztán megközelítette az ablakot, és megkérdezte az egyik őrt:

   - Helló, kérdezhetek valamit?

     Az őr csendben maradt.

   - Meg tudnád mondani, melyik irányban van a város? – kérdezte Shi Yuan.

     Senki nem válaszolt neki. Még egy jó párszor megkérdezte, és jóval később valaki végre kelletlenül válaszolt.

   - Ha a teszt eredményeid jók, elviszünk a városba.

     Ez azt jelentette, nem akartak neki válaszolni.

     Shi Yuannak semmi időérzéke nem volt, így nem tudta, milyen hosszú idő telt el, amióta levették a vérét, de itt volt az idő elmenekülni. Ráfektette a jobb kezét a ketrec jobb oldalára, arra a helyre, amit a leggyengébbnek talált…

   - Várj, biztos vagy benne, hogy a teszt eredmények jók? – Egy beszélgetés neszei szűrődtek hozzá odakintről.

     Shi Yuan megtorpant, visszahúzta a kezét, és alaposan fülelt.

   - Biztos. – Ez a vért levevő ember hangja volt.

   - De nem azt mondtad, hogy fél órát vesz igénybe? Hogyhogy ilyen gyorsan?

   - Az csak egy óvatos becslés volt – felelt a vért levevő. – Nem tart sokáig letesztelni egy embert. Itt van a jelentés, a folyamat elég komplikált. Nézd csak meg, habár kétlem, hogy értenéd. De Cai kapitány azt mondta, elengedheted, szóval gyorsan tedd meg, kihűl a paradicsomleves.

   - Rendben, rendben, hadd nyissam ki az ajtót – az őr sóhajtott. – Miért megint paradicsomleves?

     Shi Yuan alig tudta elhinni; hogyhogy nem találtak vele kapcsolatban semmi abnormálisat?

     Egy fémesen súrlódó zaj után a ketrec ajtaja kinyílt.

     Egy filigrán nő állt odakint, fehér köpenyt viselt. Ő volt, aki levette a vérét. Felemelte az egyik szemöldökét, és azt mondta:

   - Gyere és kövess.

     Megfordult, és elsétált, és Shi Yuan gyorsan követte a lépteit.

     A távolban elfoglalt emberek látszottak, és több mint tucat terepjáró jármű parkolt egymás mellett. Mielőtt Shi Yuan többet láthatott volna, a nő behúzta őt egy sátorba a konvoj mellett.

   - Menj be, és pihenj – mondta neki a nő. – Később egész éjszaka vezetni fogunk.

   - Köszönöm – válaszolt Shi Yuan.

   - Nincs mit, ez a legkevesebb, amit tehetek. – A nő hezitált pár másodpercig, mondani akart valamit, de megállt. Végül ránézett Shi Yuanra, és így szólt: - Ha az Anyakiránynő feltűnik, lesz egy evakuáló jármű a konvoj végén, majd jön valaki, és odakísér. Legalább így túlélheted.

   - Az Anyakirálynő? – kérdezte Shi Yuan.

   - A lilafény rovaroknak van egy királynője és egy anyakirálynője – magyarázta a nő. – Hálásnak kell lenned, hogy mi a Méhkirálynővel találkoztunk. Az Anyakirálynő sokkal veszélyesebb. El kell hagynunk ezt a helyet, mielőtt felbukkan.

     Nyugtalanság árnyéka haladt át az arcán.

     Nemcsak ő, mindenki kapkodott, előkészült és őrködött. Néhányan fegyvert tartottak, a szemük vérben úszott, néhányan a fejüket lehajtva törölgették a késeiket, néhányan a földön térdeltek, hogy megvizsgálják a járműveket, a kezüket olajfoltok borították. A sáros földet lábnyomok borították, és a fények a fél eget megvilágították. Az átalakított járművek készen álltak bármikor elindulni. Habár senki nem mondta nyíltan, minden sarokból feszültség szivárgott.

     Senki nem akart egy felbőszült Anyakirálynővel találkozni, a késszerű szárnyaival, a vasszerű testével, és a telhetetlen és buzgó vágyával, hogy szaporodjon.

     Végül a nő megszólalt:

   - Pihenj gyorsan. Ez nem olyasmi, ami miatt aggódnod kell.

     Azzal a nő elment.

     A sátorban voltak tiszta ruhák. Shu Yuan átöltözött, és a takaróba burkolózott, befészkelődve az ágyba.

     Mély levegőt vett.

     Rendkívül ideges volt, és most még inkább feltekeredett a farka, attól tartva, hogy a másik oldal megneszeli az abnormalitását.

     Amit a nő nem tudott, hogy az Anyakirálynő már felbukkant.

     Ez a sztori öt nappal ezelőtt kezdődött, amikor Shi Yuan találkozott a most már halott emberrel.

     A férfi neve Xie Qianming volt. Amikor először találkoztak, egyetlen pillantást vetett Shi Yuan külsejére, és hitt benne, hogy fertőzött volt.

   - Én is fertőzött vagyok – mondta Xie Qianming egy keserű mosollyal. – Szóval nem bánom, ha beszállsz a kocsimba.

     Xie Qianming elmagyarázta, hogy belefutott egy rovar-rajba, és véletlenül megcsípték. A fertőzés rosszabbodott, és a rovarok gyorsan növekedtek a testében.

     Rokonságot érzett Shi Yuannal, hogy mindketten osztották a betegséget.

     Szóval Shi Yuan nem fáradt vele, hogy letagadja.

     Az első négy napban minden nyugodt volt. Együtt ettek, beszélgettek. Az ötödik napon – ezen az estén – belefutottak a raj Anyakirálynőjébe.

   Az Anyakirálynő a zöld erdő felett lebegett, egy hatalmas virág porát szívva. A testét sárga és fekete jelek tarkították, és a három pár metálszerű szárnya művészeti alkotásnak tűnt. Az előtte lévő terepjáró játékautónak tűnt mellette.

     Xie Qianming hirtelen elrántotta az autót, de az Anyakirálynő két méter hosszú fullánkja egyenesen keresztüldöfött a járművön!

     Minden káoszba fulladt. Xie Qianming kiabált:

   - Kifelé!

     Kirúgta a kocsi ajtaját, kimászott, és elgyengülve a fertőzéstől a földre esett.

     Shi Yuan is kimenekült az autóból, nézte a gyenge embert és a hatalmas Anyakirálynőt, úgy érezve, hogy valamit tennie kell.

     Nem tartotta magát embernek; máskülönben nem próbált volna barátkozni a Méhkirálynővel.

     Xie Qianming volt az útitársa, és Shi Yuan csak nem tudta nézni, ahogy felfalják.

     Szóval az Anyakirálynő meghalt.

     Fekete kristályok törtek elő a testéből. Az Anyakirálynő halkan sikoltott a halála előtt, és még több kristály tört ki a szájából, réteg réteg után, éles és cakkos, a fél testét a földre szegezve. Két perccel később úgy nézett ki, mint egy fekete kristályba burkolózó minta, örökre megfagyva a küszködése pillanatában.

     Amikor Shi Yuan ismét visszatért Xie Qianminghez, egy sziklán látta őt gyengén feküdni.

     Az Anyakirálynő jelenléte felgyorsította a lárvák növekedését, és ő vérben fürdött, a halálán volt.

     Shi Yuan fogta a kezét.

   - Hazudtál nekem – mondta Xie Qianming. – Te is egy kibaszott szörny vagy.

     Aztán Shi Yuan találkozott a Méhkirálynővel és a konvojjal.

     Árnyékok derengtek a sátron kívül, és hallani lehetett, ahogy az Anyakirálynőről beszélnek, a hangjuk feszültséggel volt teli. A szél a pusztaságról és az erdőből összefonódott, nyöszörgött, mintha számtalan szörny suttogott volna.

     Shi Yuan a farkával ölelte magát, mindkét kezében egy forró vizes poharat tartva, aprókat kortyolgatva. Nem tudta, hogy a nő észrevette-e az idegességét, vagy, hogy Cai kapitány még mindig gyanakodott-e rá. Bárhogy is, sikerült átblöffölnie magát az egészen, és elvegyülni az emberek között.

     Csak egy kis hazug volt.

     Az Anyakirálynő halott volt, és az erdő változatos teremtményei nem mertek közelíteni. Ő volt a legfélelmetesebb szörny a vadonban.

     Azonban Shi Yuan várakozva töprengett: hamarosan a városba megyek, ott lesz az emberem vajon? Megfoghatná a fejem, megvakarhatná az állam, és eltölthetne velem egy napot anélkül, hogy unná.

     Ebben a világban csak ő tartozik hozzám.

     Shi Yuan egy hajtásra megitta a meleg vizet.

     A hosszú éjszaka során bebugyolálta magát a takaróba, és egy szőrös labdává gömbölyödött.

*

     Eközben.

     A főváros keleti védővonalánál.

     Egy heves csata épp csak véget ért. Szállító teherautók álltak sorban, csendben, a földet töltényhüvelyek borították, sár, lábnyomok, és szörnyek holttestei. Néhány fertőzött a halál szélén vergődött. Egy fiatal, jóképű tiszt vágott át a mocskon, majd úgy tűnt, érzett valamit; megtorpant és megfordult.

     A pusztaság volt abban az irányban.

   - Tábornok, van bármilyen parancsa? – kérdezte a segédtiszt.

    A férfi csendben maradt, az elemlámpa fénye körbeölelte egyenes tartását. Pár másodperc múlva halványan megrázta a fejét, és azt mondta:

   - Semmi.

     Rálépett a vonagló szörnyre a földön, a fejének szegezte a fegyverét, és meghúzta a ravaszt.

Előző

Következő

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés