Seraing a hideg vasfalnak dőlt. Valamennyire szúrtak a szemei, mert kiszáradtak, hogy nem pislogott, visszatartva a lélegzetét, hogy hangtalan maradjon, elrejtőzve az árnyékos sarokban, ahogy várta az ismerős alakot felbukkanni a hangárban. Az ezredes küldött neki egy üzenetet, sokkal előbb, hogy landoltak volna a PL1109-cel, és Seraing tudta, hogy nem lesz sok idejük beszélgetni.

   Visszajött az Egyesített Front Központ épületébe. Mivel a mágneses pólust visszaállították, lehetségessé vált, hogy visszaköltözzenek az eredeti irodáikba az Édenkertből, és a gépek is itt landoltak, épp csak pár órája.

   A bázis próbálta elválasztani őket az Arbitertől. Csodával határos módon, az ezredes rájött, anélkül, hogy tudta volna, mi történt a bázison, és amikor a jel visszajött – mikor elég közel voltak a Fővároshoz – a férfi üzent Seraingnak. Vagyis… Nos… talán az ezredes oka, hogy privátban találkozzanak az volt, hogy ránézzen An Zhe-re… De Seraing most nem akart ezen az ötleten elmélkedni sokat.

   A teste megfeszült valahányszor valaki átvágott a hangáron, de az ezredes késett. A tábornokok valószínűleg jól kioktatták, mielőtt elküldték volna – Seraing végül nem tudta teljesíteni Dr Ji kérését a keresőcsapatról; az Egyesített Front Központ volt, ami megparancsolta a katonáknak a felszállást, hogy kövessék a méhek és An Zhe útját olyan hamar, ahogy csak lehetett. Nyilvánvalóan nem engedték, hogy Seraingnak ebben bármilyen része legyen, és nyilvánvalóan az ezredes volt megbízva a küldetéssel.

   Seraing majdnem eggyé vált a fallal, mire végre meglátta a magas alakot a távolban. A Bíró hosszú órák után mozdult meg: csak egy fél lépést tett oldalra, eleget, hogy egy bizonyos személy meglássa, ha ebbe az irányba néz, de nem eleget, hogy bárki más meglássa, hacsak nem keresik kifejezetten őt.

   Az ezredest emberek vették körül, és két pilóta egy harcigép felé vezette. A katonaság legalább engedte, hogy átcserélje a harci öltözékét – de minek, ha megy, hogy levadássza az árulókat?

   A kis csapat megállt a repülőnél. Két magas rangú tiszt volt az ezredessel, mintha biztosra akarnának menni, hogy az Arbiter azonnal felszáll. Seraing a homlokát ráncolta. Arra gyanakodnak, hogy ő is áruló? Ez a lehetőség sem volt teljesen kihajítva az ablakon egyelőre. Ha az Arbiter nem volt képes tisztára mosni a nevét, és elhatárolódni a Méhkirálynő-incidenstől és An Zhe-től, volt rá esély, hogy kivégezzék… bármilyen okból, tulajdonképpen. A katonaság így is nyíltan gyűlölte.

   Seraingnak egyáltalán nem tetszett ez. Az Eljáró Bíróságnak mindig is rossz hírneve volt, de most, úgy tűnt elveszítik az utolsó kicsiny reményt is, hogy irányítsák a helyzetet. De ha az Arbiter meghal, elszabadul a pokol.

   Egyelőre nem volt jele, hogy az ezredes észrevette, de Seraing türelmes volt. Ez az ember maga kérte, hogy jöjjön ide, nem felejtené el a titkos találkájukat.

   Mielőtt bármi is történhetett volna, Seraing a szeme sarkából meglátott feltűnni egy fehér pacát. Ahogy vetett egy pillantást abba az irányba, egy másodpercre lefagyott, aztán azonnal megértette, milyen rossz a helyzet, és a teste előbb mozdult, mint hogy a következtetés elérte volna az elméjét: mint a villám, odarohant a fehér pacához, az egyik kezét a szájára nyomta, a másikkal átölelte a derekát, és a felsőbbrendű fizikai képességeit használva elvitte a pacát a katonák szeme elől, mielőtt észrevehették volna.

 - Maradj veszteg… Én vagyok, Seraing – lehelte is a fehér paca fülébe.

   Addig a pontig, Dr Ji teljes erejéből küszködött, de aztán hirtelen elernyedt, és hagyta Seraingnak, hogy berángassa az árnyékos sarokba, ahol órákig ácsorgott korábban. Amikor már biztonságban voltak, Seraing elengedte. Dr Ji megperdült a sarkán, és egy másodpercig a Bíró biztos volt benne, hogy az orvos fel fogja pofozni.

   De aztán a sietősen felemelt kar csak ráesett Seraing vállára, és Dr Ji megragadta a zakója nyakát, közelebb húzva őt a vicsorgó arcához, hogy… nos, egy újabb másodpercig Seraing arra számított, valami más fog történni. Visszagondolva, hogyan váltak el, és miről beszéltek, mielőtt elváltak.

 - Te tulajdonképpen ki akarsz nyírni? – kiabálta csendesen Dr Ji, a forró lélegzete Seraing ajkán landolt, az azúrkék szeme szikrákat szórt a Bíróra a széles szemüveglencséken át, és megcsavarta a kezében tartott gallért. – Majdnem szívinfarktust kaptam! Mi a faszért rejtőzködsz itt, és leselkedsz utánam? Valami problémád van velem, erről szól ez az egész máma?

   Az orvos tisztán láthatóan még mindig meg volt sértődve a korábbi beszélgetésük miatt. Seraing sóhajtott, és Dr Ji kemény öklére tette a kezét.

 - Nincs veled semmi problémám – biztosította a másikat, de nem várta, hogy a doktor el is higgye. – De most nem rohanhatsz oda az ezredeshez csak úgy.

 - Hogy érted, hogy nem? Nem látod, hogy mindjárt felszállnak? – fújtatott Dr Ji neheztelően. – Beszélnem kell Lu Fenggel, mielőtt elmegy; valószínűleg mindenféle helytelen elképzeléssel tömték tele a fejét az Egyesített Front Központban. Senki nem hisz An Zhe-nek többé, csak mi ketten, és ő még csak nem is tudja!

 - Elfelejtetted, hogy megtiltották nekünk, hogy kapcsolatba lépjünk az ezredessel? – Seraing nyugodtan emlékeztette őt, és végre képes volt lefejteni a nyakáról Dr Ji öklét. Letolta a kezét az oldalához, és ott tartotta, miközben belenézett a tüzes, mégis valahogy jeges tekintetbe.

 - És te csak engedelmeskedsz a parancsnak, mint egy birka? – morogta Dr Ji; úgy tűnt, jót pihent, a harci kedve az egekben volt.

 - Igen, és te is, ha nem akarod, hogy még jobban gyanakodjanak az ezredesre, mint amennyire már teszik.

   Dr Ji testtartása nagyon jól tükrözte, milyen effektív volt ez a mondat: a vállai leereszkedtek, a heves zihálása lelassult, és az arca a zavarodottság jelét viselte. Seraing kihasználta a sokkját, hogy gyorsan alaposabban megmagyarázza a kijelentését.

 - Madam Lu az ezredes anyja volt. An Zhe, nos, feltehetően az ezredes szeretője volt. Te vagy az ezredes legjobb barátja, én pedig az ezredes jobb keze. Mit gondolsz, mit fognak gyanítani, ha így odarohansz hozzá?

   Az orvos végre megértette. Eltartott neki egy kis ideig, de Seraing nem hibáztatta. Szegény doktornak durva éjszakája volt, és nem volt olyan stabil mentálisan vagy fizikailag, mint egy katona. Az általa elviselt stressz már így is túl sok volt; az volt a csoda, hogy efféle erőt tudott produkálni, mint amilyet most.

 - De… - Hirtelen elveszettnek tűnt, a szája sarka lekonyult. Egy szomorú kiskutyára emlékeztette Seraingot. – De akkor… mit kéne tennünk? El tudod érni?

 - Ne aggódj. – Seraing halványan elmosolyodott, miután vetett egy pillantást Dr Ji válla föle. – Hivatalosan nem beszélhetünk az ezredessel, de azért fogunk.

Abba az irányba bökött, amerre nézett, és Dr Ji is hátrafordult erre.

Az ezredes valahogy képes volt megszabadulni az új rajongóitól, és nyugodtan sétált feléjük.

   Amikor a magas férfi megérkezett a kis sarkukba, Dr Ji Seraing mellé állt, míg ő nemcsak összecsapta a sarkát, de szalutált is. Az ezredes bólintott válaszul.

 - Elnézést. Nincs sok időnk.

 - Lu Feng, néhány dolgot tudnod kell. – Dr Ji elkezdett beszélni, minden egyéb formalitás nélkül, és Seraing és az Arbiter mindketten hagyták, hogy kifejtse a gondolatait, ha már annyira fellelkesült, hogy így tegyen.

   Őszintén szólva, Seraing nem bánta ezt… Még most is összeszorult a torka valami miatt, és annak ellenére, milyen sokat várt a főnökére, még mindig túlságosan szégyenkezett, hogy ő maga beszéljen róla.

   De nem volt menekvés. Dr Ji nagyon aprólékos volt, egy leheletnyit aprólékosabb, mint kellett volna lennie. Beszélt az áthelyezés napjáról, amikor An Zhe eltűnt az oldaláról, és aztán hogy hogyan viselkedett An Zhe, amikor felfedezték. Panaszkodott arról is, mikor a főezredes megfenyegette An Zhe-t, ami arra késztette az ezredest, hogy összevonja a szemöldökét. Az arcán tükröződő undor megért volna egy misét.

   Amikor a doktor először említette, pontosan hogyan veszítették el An Zhe-t – Dr Ji különösen figyelt, hogy azt mondja „ők”, mintha ő is felelős lett volna érte, nem csak Seraing – az ezredes jéghideg tekintete Seraingra esett. Nyilvánvaló volt, hogy az Arbiter is tudta, hogy az az „ők” nem annyira „ők”. Seraing állt pár másodpercet azok előtt a szemek előtt, de aztán a súly, amit a pillantása mért rá, túl soknak bizonyult, és le kellett pillantania az ezredes mellkasára.

 - Mélységesen sajnálom – mondta Seraing csendesen, amikor Dr Ji vett egy mélyebb levegőt. Az orvos elhallgatott, amikor rájött, hogy Seraing beszélni akart, míg az Arbiter egyáltalán nem reagált. Szóval, a hirtelen beálló csendben Seraing megköszörülte a torkát. – Elbuktam a parancsát. Túlterhelt lettem, és levettem róla a szememet… és nem voltam képes megmondani, hogy xenogén volt vagy sem. Meglőttem, és elvesztettem.

 - Nem számít. Tudtam, hogy valami ilyesmi fog történni. Tudtam, hogy xenogén.

   Az első mondatra Seraing szíve megsüllyedt és sokkal nehezebb lett, de aztán ideiglenesen elfeledkezett róla, ahogy felemelte a fejét. Ösztönösen vetettek egy pillantást egymásra Dr Jivel, és egyetértésben meredtek a másik szemébe. Persze, Dr Ji volt az, aki kezdeményezte a kérdést.

 - Mióta? Miért nem mondtad el nekünk? Honnan tudod?

 - Nem sokkal azelőttől, hogy az Aurora eltűnt. Elárulta magát. És nem volt időm. Az admirális azt mondta, ő is részt vett a méhinvázióban. Ez igaz?

   Szóval az orvosnak újabb esélye volt ragyogni, míg Seraing ujjai elkezdtek remegni. Az Arbiter nyugodt volt, mint mindig, hideg volt, mint mindig, és ez igazán biztonságos érzéssel töltötte el. Ugyanakkor, a lapos válasza nem igazán tűntette el a szégyent, amit maga felé érzett. Ez volt az egyetlen személyes dolog, amit az ezredes kért tőle, végtére is. Hogy gondoskodjon An Zhe-ről. És mi történt? An Zhe ellopott egy fontos mintát, belekeveredett egy szörnyű szituációba, és aztán Seraing lelőtte, mielőtt elmenekült volna. Ez pontosan az ellenkezője volt annak, amit ígért az ezredesnek… igazából, Seraingnak nehezére esett megbocsátani magának.

   Szembenézni a főnökével egyáltalán nem volt egyszerű, de Seraing most arra vágyott, bár az ezredes egy kicsit érzelmesebb lenne. Egy kis leszidás, kiabálás, még egy pofon is megtenné. De az ezredes azt mondta, nem számít. Való igaz volt: még Seraing sem tudta, hogyan őrizte meg az Arbiter a hidegvérét minden körülmények között. Ő soha nem lett volna képes erre, még ha jobb Bíró lett volna sem. Hacsak valóban nem volt semmi aközött a kettő között… De Seraing tudta, hogy az nem lehetett igaz.

   Legalább Dr Ji beszélt helyette. Ez megkönnyítette a dolgát. Amikor az orvos befejezte az összefoglalóját az előző éjszaka eseményeiről, az ezredes láthatóan elveszett a gondolataiban egy kis időre, mielőtt a zöld szemek ismét megtalálták Seraingot. Seraing nem pillantott félre többé.

 - Nem tenné tönkre a mintát. Nála kell, hogy legyen. Sosem volt ember, ezért nem tudtad felismerni a fertőzését, amikor tesztelted. – Az ezredes Seraingnak címezte mindezeket, és a fiatal Bíró a szemöldökét ráncolta, ahogy figyelmesen hallgatta, nem szalasztva el a főnöke egyetlen szavát sem. – Sem nekem, sem a genetikai vizsgálatnak nem volt semmilyen alapos bizonyítéka róla, hogy xenogenikus, viszont rendkívül gyenge, támadó képességek vagy védekező képességek nélkül. Kétlem, hogy bárkit is meg tud fertőzni. Egyértelműen hazudott a kitörésben való részvételéről.

A kijelentése után Seraing idegessége nagyban lecsökkent.

   Lu ezredesnek megvolt ez a jelenléte… Mielőtt visszatért, minden káoszban állt. Végig, amíg az Eljáró Bíróságot kellett vezetnie, és mindent a kezében tartania, Seraing úgy érezte, egy szakadék szélén táncolt: egyetlen rossz mozdulat, és leesik… Most, hogy az ezredes itt volt, és összegezte a gondolatait, minden rendezettnek tűnt. A káosz véget ért, még úgy is, hogy a körülményeik továbbra is kuszák voltak, és nehéz volt velük elbánni. Seraing tudta, hogy minden rendben lesz, hisz az Arbiter visszatért.

   Ő soha nem lenne képes elérni ezt a hatást, amit az Arbiter. És nem is ismert senkit hasonló képességekkel, akik fényt mutattak volna a sötétségben. Nem számított, hogy az ezredesnek még mindig nem voltak bizonyítékai vagy konkrét módszere, hogy megoldja az összes problémát, a jelenléte elég volt, hogy lecsendesítse a légkört.

   Legalábbis Seraing számára. Rájött, milyen nagyon függött a főnökétől. Szomorú mosolyba görbült az ajka. Hogy gondolhatta ez az ember, hogy Seraing az utódja lehetne?

 - Most mennem kell. – Az Arbiter szavai felébresztették, ráébresztve, hogy az idejük máris lejárt. – Visszahozom a mintát. – Nem azt mondta, hogy „An Zhe-t”, és ez megint szemöldökráncolásra késztette Seraingot. – Amíg vissza nem jövök, próbáljatok nem összetűzésbe kerülni a katonasággal. Ne rontsatok a helyzeten.

   Ezt mondva, az ezredes csak Dr Jire pillantott, tisztán jelezve, ki lenne az, aki a távollétében galibát okozna. A szőke orvos összepréselte az ajkait, de ahelyett, hogy megbántódott volna, szintén a homlokát ráncolta, és aggódónak tűnt.

   Az ezredes bólintott Seraingnak, mire ő még egyszer szalutált, és rámeredt, ahogy a főnöke megperdült a sarkán, és gyors-sétálni kezdett abba az irányba, amerről jött.

   Dr Ji és Seraing hangtalanul nézték, ahogy az Arbiter beszállt, és a vadászgép nem vesztegette az időt. Nem az volt az egyetlen gép, ami felszállt: egy tucatnyi készült fel a repülésre, de az ezredesé volt az, amelyik vezette a kis flottát. A bőgésük olyan hangos volt, hogy a levegő rezonált tőle, Seraing úgy érezte, mintha két párna nyomódott volna a füléhez egy pár másodpercig.

   Aztán, ezek a hangok elkezdtek elhalni, ahogy a gépek a levegőben voltak, összehúzódva egy apró foltocskává a sápadt, kék égen. Még nem volt dél sem.

   Seraing nem mozdult. Eddig a pillanatig, a teste rendkívüli készültségben volt. De most, nem volt többé az ezredes helyettese, és nem volt semmilyen azonnali megoldásra váró munkája. A vállai megereszkedtek, és enyhe fájdalmat érzett mindenütt a testében, ahogy a fáradtság, amit elnyomott az utóbbi napokban vagy épp hetekben, végre elérte a korlátait.

 - Szerinted most meg fogja ölni An Zhe-t?

   A rövid ideig tartó csend után Dr Ji kérdése hangosnak tetszett. Seraing megrezzent. Felemelte a fejét, és a doktorra nézett, aki az arcát vizslatta a nagyon gyér fényben, amit a nyitott hangárajtóknak köszönhettek.

 - Huh? – kérdezett vissza a Bíró, és pislogott párat. Úgy érezte, egy álomból kelt fel hirtelen. Dr Ji szemöldöke megemelkedett.

 - Komolyan elaludtál állva?

   Seraing megint pislogott, és egy gyenge mosolyt mutatott válaszként, mielőtt egy pillanatra felemelve a kalapját a másik kezével, a saját hajába túrt. Ez a mozdulat felfrissítette a figyelmét.

 - Elnézést. Nem tudom… - Seraing sóhajtott, és az ő aggodalma is visszatért. – Valamennyire jól tippeltünk, hogy volt sejtése An Zhe-ről… de úgy látszik, nem szándékosan hagyta őt a bázis környékén, tudva, mi ő, ha csupán ezelőtt a katasztrófa előtt jött rá az eredetére. Szóval… Úgy tippelem, mégsem volt olyan jó kapcsolatuk, mint ahogy gondoltam.

 - Meglepődnék, ha megölné – morogta Dr Ji, és amikor Seraing megint az arcára nézett, úgy tűnt, az orvos elveszik az emlékeiben, mintha tudna valami többet az esetről. – De túlságosan tiszteli a bázist és a parancsokat, amiket kap. Ha azt mondták neki, ölje meg An Zhe-t, meg fogja tenni. És, nos… gondolom, ez van. Ő az Arbiter. Még ha jó barátok voltak is, a katonaság nem lenne valami boldog ettől. Miután olyan sok embert megölt csak a lehetősége miatt, hogy xenogenikusakká váltak… Ne érts félre. Hiszek a képességeiben, de tudod… mások nem. Ha nem öli meg An Zhe-t, miután megtudta, mi is ő pontosan, Lu Feng talán elveszti a máris meggyengült pozícióját, mint Arbiter. És akkor mi lesz?

   Ezúttal Dr Ji a fejét találta a szöget, valószínűleg az ő elméje is kitisztult, miután beszélt az ezredessel. Végül is, nem csak Seraing volt az, aki megnyugodott az Arbiter jelenlétében.

 - Ha meg tudja találni – toldotta hozzá Seraing aztán. – Órák teltek el azóta, hogy An Zhe elment. Nem tudjuk, mi másra képes. Talán visszament az Abyssba. Ha ez a helyzet, nincs sok esély visszaszerezni a mintát.

Dr Ji bosszúsnak tűnt emiatt.

 - Hát, ha ott hagytál volna a földön, talán nem menekült volna el. Hálás vagyok, hogy gondoskodtál rólam, de az a minta volt… hé… mi a gond?

   Seraing a falnak esett a hátával, és lassan lecsúszott a földre, felhúzva a lábait, a jobb térdére hajolva, a karját használva párnának a homloka alatt. Nem akarta ezt kimutatni Dr Ji előtt, és aggódásra késztetni, de nem tudta többé egyben tartani a dolgokat. A tagjai enyhén remegtek; nem tudta kontrollálni magát. A szemét szorosan lezárva, felületes lélegzetet vett.

   Halvány súly és enyhe fájdalom tűnt fel a bal vállán, ahogy Dr Ji megragadta, és a következő pillanatban a Bíró érezte néhány vékony, hideg ujj érintését is a nyakán, ahogy a pulzusát ellenőrizte.

 - Seraing… hallasz engem? Nem érzed jól magad? Kérlek, válaszolj.

Szóval végül tényleg aggodalmat okozott az orvosnak.

 - Jól vagyok… - lehelte ki halkan, nem emelve fel a fejét, vagy téve bármi egyéb mozdulatot. – Doktor… mit gondolsz, mi tesz valakit jó Arbiterré?

 - Hah? – A Bíró képes volt kihallani a sokkot az orvos hangjából. - … Nos, gondolom, legyél olyan, mint Lu Feng. Úgy vélem, valamit jól csinált, ha az agya még mindig a helyén van, hét évnyi szolgálat után. Jó úton haladsz a másolásában; legalább olyan rossz vagy az érzelmek kimutatásában…

Seraing ajka enyhén mosolyba görbült.

 - Az vagyok? – kérdezett vissza. – Láttad őt valaha is összeesni a fáradtságtól?

 - Én… nem láttam. Szóval csak fáradt vagy, huh? – Dr Ji hideg ujjai elengedték a nyakát, de Seraing még mindig érezte a jelenlétüket a bőrén. – Vissza kellene menned a szobádba, és aludni. Kezdesz nonszensz kérdéseket feltenni.

 - Olyan akartam lenni, mint ő – ismerte el Seraing; a hangja kissé rekedté vált, és még mindig nem nézett fel, csak a saját szemhéjának feketeségébe meredt. – Ismertelek mindkettőtöket az Édenből. Persze, egy pár évvel fiatalabb voltam… de mindketten nagyon híresek voltatok közöttünk. Tudtuk, milyen elképesztő képességeitek vannak, milyen okosak vagytok. Titokban fogadtunk, milyen mesterséget választotok majd. Veled kapcsolatban, doktor, biztos voltan benne, hogy kutató leszel. De az ezredessel kapcsolatban… ő olyan tökéletes volt mindenben, hogy nem tudtam eldönteni. Mikor később halottam, hogy jelentkezett, hogy az Eljáró Bíróság tagja legyen, természetesnek éreztem. Mindig is úgy gondoltam, csak a legjobbak legjobbika képes jól teljesíteni ebben a munkakörben.

   Ritka volt, hogy Seraing ilyen sokat akart volna beszélni magártól, vagy, hogy lett volna valaki, aki hajlandó volt meghallgatni. Nem volt rá oka, miért is csinálta ezt… Nem tudta igazán megmagyarázni. Csak azt akarta, hogy az orvos jobban megértse, talán. Mivel ő volt az Arbiter legjobb barátja. Seraing nem tudott beszélni az ezredes felé érzett csodálatáról senkivel. Az emberek nem igazán szerették azt a fickót.

   Dr Ji keze még mindig a vállán pihent, de a szorítása már megenyhült. Valahogy ettől az érintéstől Seraing jobban érezte magát.

 - A legjobbak legjobbika az őrületben? – morogta az orvos. – Vagy a legjobbak legjobbika a szívtelenségben?

 - Tényleg úgy gondolod, hogy az ezredes szívtelen? – suttogta Seraing a térdének.

 - … Nem volt. Régen… magába forduló és túl közvetlen volt, és ez arra késztetett másokat, hogy ne akarjanak kapcsolatba kerülni vele, de törődött az emberekkel. Most… nem vagyok benne biztos többé.

 - De hiszel benne? Még mindig úgy gondolsz rá, mint a legjobb barátodra?

 - Mi ez, vallatás? Nos… ja… Gondolom. Ha nem én, ki foglalná el ezt a helyet? De manapság nem egyszerű a barátjának lenni. Csak rosszabb lett a magába fordultságban és a közvetlenségben.

 - Hibáztatod a gyilkosságaiért? – Seraing nem reagált a kérdésre a vallatásról; bizonyos mértékben az volt, de csak a maga számára. Ő is meg akarta érteni jobban az orvost… csak szüksége volt egy kis időre, hogy kihúzza magát a legmélyebb pontból, amiben most ücsörgött.

   Egy rövid csend következett. Dr Ji még mindig Seraingon tartotta a kezét, szóval ő érzett minden mozdulatot, amit a doktor tett. Azokat az ujjak most enyhén mozogtak, mintha simogatni akarták volna Seraingot, hogy megnyugtassák, de nem merte túl észrevehetően csinálni.

 - … Nem értek egyet néhánnyal, és sokkal óvatosabbnak kellene lennie, amikor csinálja, de… Nem. Tudom, hogy nem húzná meg a ravaszt, ha nem lenne biztos benne, hogy fertőzött embert öl meg. Csak néha jó lenne, ha átlátná a következményeket.

   Seraing megkönnyebbült. A mosolya újra felbukkant, és végre képes volt felemelni a fejét. Dr Ji szemöldöke még mindig ráncos volt, olyan mélyen húzta össze őket, és nézett rá szúrós kék szemekkel, mintha el akarna kapni valamit Seraing tekintetében. Seraing sóhajtott, és hátraejtette a fejét, nekidöntve azt is a falnak, ahogy rámosolygott.

 - Értem. Szóval, még ha úgy is gondolod, hogy szívtelen és őrült, tudod, hogy ő a legjobb.

   Dr Ji egy kicsit bosszúsnak látszott, ahogy ezt hallotta, és ez volt az a pont, amikor visszahúzta a kezét Seraing válláról. Ahogy ezt tette, úgy döntött, leül Seraing mellett; behajlította mindkét térdét, és a könyökét rajtuk pihentette.

 - Nem gondolom, hogy őrült – suttogta. Seraing szeme enyhén elkerekedett. – Egyetértek azzal, amit mondtál nemrég. Saját magát védi. Tudom. De néha csak bosszantó. Nem kell, hogy védd magad, ha a barátoddal vagy, igaz?

 - Néha nehéz váltani – magyarázta lassan Seraing, Dr Ji profilját tanulmányozva, aki nem nézett felé többet. – Amikor már túl régóta csinálod, a természeted részévé válik. Még mikor el is akarsz érni valakit, nem tudod. Vagy talán azt gondolod, hogy nincs rá jogod. Talán bünteted is magad vele. Vagy talán elhiszed, amit mások mondanak rólad, hogy őrült vagy. És hogy megelőzd, hogy valami szörnyűség történjen az emberekkel, akikkel törődsz, távolságot tartasz.

   Végül Dr Ji nem tudott ellenállni, hogy megint Seraingra nézzen. A tekintete végigsepert a Bíró arcán, és az orvos összehúzta a szemét a szemüveg mögött.

  - Még mindig Lu Fengről beszélsz?

Seraing hangtalanul nevetett, és aztán félrepillantott.

 - Semmiben nem hasonlítok az ezredesre – mondta, kikerülve, hogy közvetlenül válaszoljon a kérdésre, habár Dr Ji megérzése helyes volt bizonyos mértékben. – A szívem nem bírja ezt a súlyt cipelni olyan jól. Ő sokkal erősebb mentálisan és érzelmileg is. Én még egyszerű Bírónak sem illek be. Sokszor hallottam már. De tudod, miért nem érdekeltek ezek a vélemények?

 - Nem. De el fogod mondani, ugye? – Volt egy halvány piszkálódás Dr Ji hangjában, de a hangsúlya meleg és csendes volt. Seraing megint mosolygott.

 - Mert azt gondoltam, hogy úgy gondol rám, mint egy értékes valaki. – Ezek a szavak azonban marták a torkát, és a seb, úgy tűnt, fel is dagadt; a szemeit is égették szúró fájdalommal. A mosolya eltűnt, az ajka megremegett. Kellett pár másodperc, hogy képes legyen átlagosan beszélni. – Nagyon keményen dolgoztam, hogy megszerezzem az elismerését. Még mikor mindenki azt mondta, nem fogok jól teljesíteni, mint Bíró. Mindig is azt céloztam be, hogy az oldalán lehessek. A személyes segédje lettem. Azt gondoltam, azért választott, mert én meg tudtam érteni egy kicsit. Azt gondoltam, értem, mi volt az ok az Arbiter sikeressége mögött, és azt is gondoltam, talán úgy érezte, én nem bíráltam, mint mindenki más. És nem is bírálom. Még mindig csodálom. De… most rájöttem, hogy nemcsak nem vagyok alkalmas Bírónak lenni, de az ő segédjének sem. – Seraing megint lehunyta a szemét, az ujjai ökölbe görbültek, a körmeit a bőrébe vájta. – Elbuktam az egyetlen parancsot, amit adott nekem, és nem lett mérges… azt mondta, tudta, hogy ez fog történni. Nem várta tőlem, hogy sikeresen véghezvigyem a kérését. Tudta, hogy nem vagyok értékes. Szóval, mondd, doktor… Mit gondolsz, pontosan mi tesz egy Arbitert jóvá? Ha az utódjának kell lennem, pontosan mit tudok letenni az asztalra, mint a következő Arbiter?

   Dr Ji nem válaszolt, de Seraing nem bánta. A szíve gyorsabban vert a szokásosnál, és rájött, hogy most ő volt az, aki összeomlott. Azonnal meg kellett volna állítania ezeket a tüneteket… de valamiért csak hagyta, hogy megtörténjenek. A könnyek, amiket nem tudott elhullajtani korábban, a tehetetlenség, amit el kellett nyomnia az elmúlt napokban és hetekben… Csak egy percet akart, amiben kiönthette ezeket a dolgokat. Tényleg elért egy pontot, ahol a saját hite megrepedt, és nem volt semmi, ami egyben tarthatta volna.

 - Én máshogy értelmeztem a szavait – mondta Dr Ji egy perc múltán. Seraing kinyitotta nedves szemét, és ránézett. Dr Ji nem ráncolta már a homlokát, de valamiért a szája lefelé görbült. – Nem az van, hogy nem hisz benned. De még ő maga sem volt képes elkapni An Zhe hazugságait. Megegyeztünk, hogy Lu Feng a legjobb Bíró, igaz? És ezt ő is tudja… az a gazember. – Az orvos láthatóan boldogabb volt, miután hozzátette ezt a szót. – Szóval az, hogy nem lett mérges rád, az azért volt, mert ha így tesz, magára még mérgesebbnek kellett volna lennie. Hiszen eleve ő volt az, aki hagyta, hogy An Zhe itt éljen. Szerintem magára akarja venni a felelősséget, még úgy is, hogy te voltál, aki leadta azt a lövést An Zhe-re, mielőtt elmenekült.

   Seraing teste elernyedt, és ahogy az orvos szavai leülepedtek benne, az agyában klikkent valami.

 - Oh… - Sóhajtott. – De te is hibáztattál engem korábban.

   Dr Ji rámeredt, az álla leesett, aztán a bőre hirtelen élénkebb vörös árnyalatot öltött. Az orvos gyorsan megigazította a szemüvegét, elfordulva Seraingtól.

 - Én… azt mondtam, hogy talán ő így gondolkodik… Nem azt, hogy én is így gondolom. Nem hallgattál rám. És most An Zhe kint van a vadonban.

   A szavai enyhén remegtek, és ez mosolygásra késztette Seraingot. Végül letörölte az arcát, ahol a könnyei nedves, hideg nyomokat hagytak.

 - Nos, nem tagadom – mondta, visszanyerve a nyugodtságát. – Hallgatnom kellett volna rád. De kétlem, hogy ki tudtam volna küldeni bárkit, akinek jobb esélyei vannak megtalálni őt.

 - Az… talán így van… - Dr Ji meglengette a kezét, mintha el akarta volna hessegetni Seraing igazát. – De túl sok időt vesztegettél rám.

 - Rendben… legközelebb magadra hagylak. Nem foglak téged ellenőrizni először, hogy élsz-e vagy nem. A munkámra fogok koncentrálni, és elkapom az árulókat, függetlenül a te hogylétedtől. Megígérem. – Seraing még bólintott is, mikor Dr Ji feje odafordult hozzá még egyszer.

 - Te…

   Az orvos talpra ugrott, és hitetlenkedve pillantott le rá. Az arca vörösbe fordult, de a szemei most megint égtek, mint egy órával ezelőtt, amikor Seraing elkapta őt az előtérben.

 - Te komolyan… te kis… - Egyértelműen egy ledegradáló szót akart használni, de megállította magát. Seraing kíváncsi volt, milyen szó lett volna, amit használni szeretett volna. – Tudod mit… igaz. Csak hagyj meghalni! Semmi nem lesz veszve, ha meghalok, huh? Csak egy kutató vagyok, aki semmi elismerésre méltót nem tett úgyse. – Seraing kezdte elveszíteni a kíváncsiságát, és aggodalom ébredt a szívében. A doktor egyszerűen csak megbántódott, vagy… - A te hibád, minden a te hibád! Birkózz meg vele te magad! Nem kell aggódnod, legalább annyira idegesítő vagy, mint Lu Feng. Tökéletes utódja leszel!

Szóval megbántódott.

   Seraing sóhajtott. Még kellett egy keveset tanulnia róla, hogyan kezelje ezt a személyt. De le volt nyűgözve általa. A tény, hogy az ezredesnek oké volt, hogy egy ilyen energikus, mégis érzékeny ember legyen az oldalán, azt mutatta, hogy nem volt annyira szívtelen. Valószínűleg Dr Ji nem értette ezt.

 - Várj – mondta Seraing, amikor Dr Ji tényleg azon volt, hogy kiviharozzon ebből a sötét sarokból. Az orvos megtorpant félúton a fordulatban, és visszanézett rá. – Megtennéd, hogy kisegítesz…? Nagyon fáradt vagyok. Vissza kell térnem a rezidenciámra.

   Dr Ji a feje tetejétől a lábujjaiig végigmérte, és gondolkodóba esett. Seraing nagyon akarta tudni, miféle gondolatok voltak azok, mert az arca megint elpirult pár másodperccel később.

 - Én… nem hiszem, hogy tudlak vinni – felelt bizonytalanul. Seraing felvonta a szemöldökét.

 - Vinni? – kérdezte. – A hátadon?

   De rögtön eszébe jutott: a karjában tartotta Dr Jit korábban, amikor a szőke férfi ájult volt. Oh… igaz.

 - Sem a hátamon, sem a… a karomban… sehogy! – tört ki Dr Ji hangosabban. Úgy tűnt, zavarban van. – Túl nehéz vagy! Így értettem!

 - Nem vártam el, hogy vigyél engem, csak hogy gyere velem a szobámig – mosolygott nyugodtan Seraing. – Azt hittem, meg akarsz várni, míg végzek a munkámmal mára… hogy lásd, hogy a flörtölésed hasznos vagy sem. Végeztem mára, doktor.

 - Végeztél? Ja… én is végeztem veled mára! Bocs, de nincs időm, túl sokat elvesztegettem… az alvásra. És sok a dolgom, szóval most mennem kell!

   Valószínűleg azt akarta mondani „túl sokat elvesztegettem rád”, mert a Bíró még emlékezett, hogy félreértette az orvos őt abban a szobában, az Édenben, amikor Seraing azt mondta, őmiatta hagyja ki a munkáját. De persze, a doktor nem használhatta ezt a kifejezést, hazugság lett volna… Valahogy aranyos volt, amikor így vissza akart vágni neki. Seraingot szórakoztatta a dolog, és nem vette a szívére a szavait. Nézte, ahogy a doktor ismét egy fehér pacává vált, ahogy otthagyta őt ilyen felhevülten… legalább most már rendben volt.

   Nem vette teljesen komolyan Dr Jit. Sem amikor saját magát ajánlotta neki, sem amikor ezeket a dolgokat monda, mintha inzultálni akarta volna Seraingot. Tudta, hogy az orvosnak más indítékai vannak mindkét cselekedetre, de ez volt talán az első eset, hogy Seraing tényleg vágyott megtapasztani ezt az embert jobban. Annak ellenére, hogy ismerték egymást elég régóta.

Fel kellett kelnie, és egyedül visszatérnie a szobájába.

Előző

Következő

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.