Wang Yu and Lu Bafang egymás mellett álltak a sátor előtt, a hideg szél fütyült, az ég és a föld sivár volt.

     Wang Yu felnézett az égre. A tekintete mély volt, a fehér köpenye csapkodott a szélben, és még mindig a kezében tartotta a szappanos víz üvegét. Kinyitotta a száját, és megszólalt:

   - Szóval Shi Yuan csak így elment a tábornokkal?

   - Igen – nézett Lu Bafang is a távolba. – Felszálltak a gépre, és elmentek együtt.

   - Mit csinált, csak odament a tábornokhoz, és megölelte?

   - Igen. – Lu Bafang még mindig a távolba nézett. – Ennyi, egyszerű és hatásos.

     Wang Yu hosszút sóhajtott.

   - Az az érme nem hazudott.

     Lu Bafang arckifejezése nyugodt és békés volt. Közelebbről nézve, valamiféle felsőbbrendűség érzése volt, azok után, hogy teljesen lesokkolódott, és mintha nagyszerű megvilágosodása lett volna.

   - Tévedtem – mondta. – Igazán tévedtem. Az átlagember szabványaival méregetünk és spekulálgatunk dolgokról, de Shi Yuan nem átlagember. Nem érdeklik szabályok és megkötések, elég jól néz ki ahhoz, hogy azt csináljon, amit akar. És Lu tábornok egy férfi, végtére is…

     Wang Yu egy pillanatra csendben volt.

   - Van bármi lehetősége, hogy azok ketten ismerték egymást?

   - Hogy lenne lehetséges? – mondta Lu Bafang. – Még akkor is, Lu tábornok Szakadék-figyelő volt tíz évig, és lehetetlen, hogy Shi Yuan ismerje.

   - Akkor ki tudja – felelt Wang Yu. – Ki tudja, ez a világ tele van csodákkal, végül is.

     A két alak megint egyszerre nézett a távolba, abba az irányba, amerre a repülő eltűnt.

   - Wang nővér – szólt Lu Bafang. – Gondolod, ha én is azt csináltam volna, mint ő, akkor felvittek volna a repülőre?

   - A hamvaid feljuthattak volna – felelt Wang Yu.

   - Igen, igazad van – ismerte el Lu Bafang.

*

     Sok mutáns volt a repülőn. Shi Yuan túl rémült volt, és közvetlenül Lu Tinghan oldalára tapadt, és nem merte elhagyni azt a helyet. Lu Tinghan egyetlen egyet tehetett, hogy az irodai fülkéjébe vitte.

     Kibogozta Shi Yuan farkát.

     Shi Yuan próbaképpen meglegyintette a farkát, és az lengett a levegőben, a mozdulatai végre egyenletesekké váltak.

  - Olyan lenyűgöző vagy – ragyogtak fel a szemei.

  - Mi másban van szükséged a segítségemre? – kérdezte Lu Tinghan.

  - Semmiben – felelt Shi Yuan. Már most nagyon boldog volt.

     Lu Tinghan őt nézte, majd megkérdezte:

   - Láttalak már korábban?

     Mi az, hogy látta, rábámult tíz éven keresztül, és valahogy még mindig érzékelte a sötétben rejtőző ismeretséget. Shi Yuan összezavarodott. Ismerte Lu Tinghan pozícióját. Ha elmondta volna az igazat, lehetetlen lett volna, hogy az emberével maradjon, és talán azok a szörnyű mutánsok tépték volna szét.

     Nem akart hazudni, és nem volt jó a hazugságokban, de egy kis hazug volt a kezdetektől, így képes volt belevegyülni a tömegbe.

     Nem fogok semmi rosszat csinálni, gondolta, Ez csak egy nagyon, nagyon pici hazugság.

   - Nem tudom, talán láttál… - suttogta Shi Yuan.

     Erős bűntudat gyötörte, úgy érezte, a hangja száraz, és nem mert Lu Tinghanra nézni.

   - Shi Yuan, nézz rám – szólt Lu Tinghan.

     Shi Yuan megdermedt, lassan és óvatosan felemelte a fejét, és Lu Tinghanra nézett.

     Lu Tinghannak egy pár szürkéskék szeme volt. Shi Yuan látta őket megannyiszor. Azok a szemek hideg kékek voltak a holdfényben, és nagyon egyedi színük volt. Most a benti fény elég gyengén világított. Lu Tinghan a fénynek háttal ált, és Shi Yuan csak szürke felhőket láthatott.

     Lu Tinghan bizonyára látta a bűnös lelkiismeretét, de nem kérdezett. Alaposan átvizsgálta Shi Yuan arcát, a szemöldökei végétől a szemein át, az álláig, minden apró részletet beszívva a tekintetével.

   - Láttalak – mondta aztán.

     A hangszíne szilárd és megkérdőjelezhetetlen volt.

   - Nagyon régen – tette hozzá. Kinyújtotta a kezét, és megsimogatta Shi Yuan arcának oldalát, enyhe hűvösséggel állva meg a nyaka hátulján.

     Lu Tinghan mozdulatai tulajdonképpen nagyon könnyűek és visszafogottak voltak, az arckifejezése nem különbözött attól, mint mikor a fegyverét simogatta. De ez volt az emberi test lesebezhetőbb része, és a mozdulat némi elrettentést hordozott, és vágyat a kontrollálásra.

     Enyhén leeresztette a pillantását, gondolkodva nézett Shi Yuanra.

     Shi Yuan testében, az ismerősség érzése mellett, érezte az ösztönszerű, potenciális fenyegetést.

     … Amit Shi Yuan nem tudott, az az volt, hogy a 0-s Szakadékot a legveszélyesebb Szakadékként tartották számon. Eddig egy biztonságos „nyugalmi időszakban” pihent hosszú ideig, de a megfigyelők adataiból ítélve, a legintenzívebb fertőzésekhez és mutációkhoz vezethet, ha egyszer kitör.

     Lu Tinghan megsimogatta Shi Yuan tarkóját, a keze alatti bőr finom és meleg volt, de a szeme elsötétült.

     Lu Tinghan látta a vértesztje eredményeit már akkoriban, mielőtt megmentette Shi Yuant. Miután felszálltak a repülőre, megint levették Shi Yuan vérét, de az eredmény még mindig nem mutatott fertőzést.

     A Szövetség szabványai szerint, Shi Yuan teljesen biztonságos és egészséges volt.

     A bizonyíték meggyőző és letagadhatatlan volt.

     De túl sok szörnyet látott, és túl sok fertőzésnek volt a szemtanúja. Az intuíciója meghaladta az átlagemberekét, és érezte, hogy valami nem stimmelt Shi Yuannal. Egyrészről, hideg és éles kétely ült a szívében, másrészről, volt egy meleg és nosztalgikus ismerősség érzése. A kettő összekeveredett egy rendkívül bonyolult érzelemmé.

     Shi Yuan egy darabig Lu Tinghanra nézett, és már nem volt ideges többé.

     Abszolút nem volt tudatában annak, hogy irányítás alatt áll, begörbítette a farkát, kinyújtotta a karját, és Lu Tinghant ölelte, felnézett rá, és azt mondta:

   - Meg akarod simogatni a fejemet? Megteheted.

      Lu Tinghan nem jutott szóhoz.

      Miután várt így egy kicsit, Shi Yuan rájött valamire, és tágra nyílt szemekkel nézett rá.

   -… Oh, nem akarsz megérinteni?

     Nyilvánvalóan szomorú volt, a farka lekonyult.

     Egy pár másodperc után Lu Tinghan csendesen elvette a kezét Shi Yuan tarkójáról.

     Aztán próbaképpen megállt a kezével Shi Yuan feje felett, de nem tette rá.

     Shi Yuan ránézett, és a farka vége nyilvánvalóan felgyorsulva lengett.

     Visszahúzta a kezét.

     A farok azonnal lelassult, és miután két-három alkalommal megrándult, egyenesen megállt.

     Ahogy kinyújtotta megint a kezét, a farok újra boldogan kezdett lengeni, egyértelmű várakozással.

     Szóval Lu Tinghan megérintette Shi Yuan fejét, és végigfuttatta a selymes, fekete hajat az ujjai közt, bolyhos és puha, és jó érzés volt.

     Shi Yuan olyan kényelmesen érezte magát, hogy félig lehunyta a szemét, és a kezének dörgölőzött. Időnként megérintette a pár görbe démonszarvat a fején.

     Shi Yuan dorombolt.* Nagyon halk volt, mint a macskák intim és boldog hangja.

   - Mit mondtál? – Lu Tinghan nem hallotta tisztán.

   - Nemmm mmmondtam semmmit – dorombolt tovább Shi Yuan.

   - Próbáld újra mondani – felelt Lu Tinghan.

   - Mmmit akarrrsz, mmmit mmmmondjak? – kérdezte Shi Yuan.

     Csak akkor értette meg Lu Tinghan, hogy ez bizonyára az a hang volt, amit Shi Yuan akkor adott ki, ha boldog volt.

     Azok, akik megfertőződtek, átvették a fertőző lény tulajdonságait. Például, azok közül az emberek közül, akiket vadállatok fertőztek meg, néhányuk szeretett nyers húst enni, páruk beleüvöltött az éjszakába, és voltak, akik függtek a mosakodástól és az egérfogástól. Ezzel szemben, a növények által fertőzött emberek sokkal nyugodtabbak voltak, többnyire szerették a csendes napfürdőzést, és néhanapján panaszkodtak az aznapi rossz vízminőségről.

     Lu Tinghan még sosem látta, hogy az emberek Shi Yuanhoz hasonlóan fertőződtek volna meg bármivel.

     Hallotta az alárendeltjeit, ahogy Shi Yuant titokban „kis démon”-nak hívták.

     Egy furcsa kis démon, aki dorombolt, mikor boldog volt.

   - Lu Tinnnghan, te nagyonnn errrős vagy? Hallottammm mmmásoktól, hogy mmmegvédtél sok várrrost – dorombolta Shi Yuan.

   - Három várost – helyesbített Lu Tinghan.

   - Azt is mmmondták, hogy te vagy a legfiatalabb táborrrnok, és azok a mmmutánsok hallgatnak rrrád – dorombolta tovább Shi Yuan.

   - Csak a szerencsének köszönhettem, hogy kineveztek – felelt Lu Tinghan.

   - Mindenki tudja a neved – szólt Shi Yuan.

   - Ki mondta neked ezeket? – kérdezte Lu Tinghan.

   - A barátom – felelt Shi Yuan. Emlékezett Lu Bafang sokkolt és megránduló arcára, és a remegő kezeire, amikor látta, hogy ő Lu Tinghan karjába veti magát.

     Nagyon boldog volt, hogy megérintették.

   - Megmentettél, és kioldoztad a farkam. Nagyszerű vagy – mondta Shi Yuan.

   -… de nem emlékszem, hol láttalak. – Lu Tinghan még utoljára megsimogatta Shi Yuan fejét, majd visszahúzta a kezét. – Talán egy nap elmondod nekem.

     Shi Yuannak bűntudata volt, mikor hallotta ezt a témát, lehajtotta a fejét, és abbahagyta a beszédet.

     De végre megtalálta az emberét, mire pár perc után maga mögött hagyta a bűntudatát, és újra boldog volt.

Előző

Következő

­­*Megjegyzések
Shi Yuan dorombolása az angol szövegbe úgy épült bele, hogy néha hozzátették a „purr purr” szavakat a sorokhoz. Ez nekem kicsit furcsa volt, és nem adta át a doromboló hatást, miközben beszélt, de persze bizonyos szavaknál nem is tudom kihangsúlyozni. Nem biztos, hogy a teljes beszélgetéseket végig fogom mmmm-ögni meg rrrrr-özni a jövőben, XD de amikor ott lesz a „purr purr”, akkor igyekszem ezt kicsit lelkesebben szemléltetni ezentúl is. xD Remélem, így kevésbé zavaró, vagy nektek is jobban átjön a dorombolás. :D

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.