A terepjáró végigsöpört a pusztaságon.

     Öreg He a gázpedálra lépett, a baljában a kormányt fogva, a jobbjában a fegyverét. Hevesen vette a levegőt; egy légfúvóhoz hasonlatos, zavaros hang jött a tüdejéből. Vér ázott át az ingén a dereka és a gyomra táján. A kocsi pörgött és forgott, majdnem felborulva megannyi alkalommal.

     Shi Yuan nem tudta, milyen messzire jutottak, de nem látta már a helyőrség fényeit.

     A másodpilóta ablakán kibámulva látta, hogy a nap éppen lement, tüzes vértengert vetve a talajra. Mély levegőt vett, mire lenyírt fű, föld és nedvesség illatát érezte a levegőben, és gyenge szagát az édes vérnek – a szörnyek elkezdtek mozgolódni, ahogy az éjszaka közeledett. Távolabb a mély, magas erdő nyúlt, ugyanaz a hely, ahol Shi Yuan hónapokig talpalt. Most, hogy lerázza az üldözőit, Öreg He visszament abba az erdőbe.

     Shi Yuan kicsit összezavarodott.

     Sokáig sétált, hogy kijusson abból az erdőből, és ha most Öreg He által lesz visszavíve, nem tudta, milyen sokáig fog tartani neki, hogy kijusson.

     A kocsi megközelítette az erdőt. Épp csak mondani akart valamit, amikor „BANG!”, egy hangos zaj jött, és a teste hevesen a kocsi oldalának csapódott.

     Az előző esetből tanulva, Shi Yuan ezúttal rendesen bekötötte magát, de a feje így is az üvegnek ütközött.

     Nem történt vele semmi.

     De a démonszarvak a fején egyenesen átszúrták az ablakot.

   - Au. – Shi Yuan kissé bosszankodva fogta meg a szarvát.

     Öreg He alaposan megütődött; kinyitotta a kocsiajtót, hogy leszálljon, ránézett a kilukadt kerékre, és eleresztett egy sor borzalmas üvöltést. Megrúgta a kerekeket, megrángatta a haját, átkozódott néhány olyan káromkodással, amit Shi Yuan nem értett, és hosszú, hosszú idő után visszatért a kocsiba; úgy nézett ki ott a vezetőülésen, mint egy halott ember, mozdulatlanul.

   - Minden rendben? – kérdezte Shi Yuan próbaképpen.

     Öreg He csendben volt, megforgatta a szemét, aztán Shi Yuanra nézett. A ruhái kidomborodtak, és az újszülött csápok mozgolódtak alatta.

Csak nézett Shi Yuanra, és rekedt hangon szólalt meg.

   -… Te menj. A helyőrség keletre van, nagyjából csak húsz kilométert jöttünk, még mindig rád találhatnak.

   - Te hova mész? – kérdezte Shi Yuan.

   - Erdő – mondta Öreg He.

     Nehézkesen a hátsó ülésre gurult, kinyitotta a hátizsákját, és beletuszkolta a késleltetőt és ételt. Talált két iránytűt, és az egyiket Shi Yuannak dobta.

   - Vedd el, Lu Bafang megtanította, hogyan használd.

     Shi Yuan egy darabig nézte az iránytűt, aztán levonta a következtetést.

   - Te tényleg elloptál két tojást Lu Bafangtól.

     Öreg He összezavarodva nézett rá.

   - Mit tanított neked Lu Bafang…

     Amikor Öreg He befejezte minden holmija elrakását, és készen állt, hogy elsétáljon, Shi Yuan még mindig a kocsiban maradt.

   - Mi az, még mindig nem akarsz menni? – kérdezte Öreg He.

   - Sok szörny van az erdőben – mondta Shi Yuan. – Meg fogsz halni.

     Csak el akarta ezt mondani Öreg He-nek.

   - Shi Yuan, te most tényleg hülye vagy, vagy csak megjátszod? – kérdezte Öreg He. – Elraboltalak, talán vissza se találsz élve. Ennyire szeretsz másokkal foglalkozni? Komolyan, hogy élted túl eddig? Milyen ember nevelt téged ezelőtt, hah? – Elfordította a fejét, és egy jó adagnyi vért köhögött fel. – Nem érdekelsz, csinálj, amit akarsz.

     Kiszállt az autóból, az erdő felé botladozott, és besétált a fák árnyékába.

     Mielőtt túl messzire jutott volna, lépések zaja hallatszott mögötte. Visszanézett, és Shi Yuant látta, mire a homlokát ráncolta, és odavetette:

   - Te tényleg hülye vagy. Takarodj innen kifelé, olyan messzire, amennyire csak tudsz, vagy megöllek.

   - Ezt ott hagytad – mondta Shi Yuan, feltartva egy kézifegyvert – amit a vezetőülés alatt talált, egy nagyon feltűnő helyen, tele golyókkal, nem tudta, Öreg He hogyhogy nem vette észre.

     Öreg He furán mosolyogva meredt a kézifegyverre egy pár másodpercig.

   - Most már tudom, hogy igazán hülye vagy, ez egy…

     Nem mondott semmi többet, nem is vette el a fegyvert, csak megrázta a fejét, megfordult, és folytatta a sétát.

   - Haza akarsz menni? – kérdezte mögötte Shi Yuan.

     Öreg He megállt.

   - Honvágy szagát érzem rajtad – folytatta Shi Yuan.

     Öreg He ujjai begörbültek, és megfordult, és látta a puha, fekete hajú fiút – a szarvakat, a fekete pikkelyeket és a hosszú farkat. A megjelenése olyan volt, mint a legendák démonainak, de a szeme igazán ragyogó volt. Ilyen szemekre nézve kevés ember tudott volna hazudni.

     Különféle érzések vágtak át a szívén, Öreg He emlékezett valamire, és az arckifejezése sokat lágyult.

     Talán igaza volt, ezért úgy döntött, hogy őszinte lesz.

   -… Igen, gyermek, honvágyam van – mondta lágyan. – A lányom a városban van, és visszamegyek, hogy láthassam. – Kinyújtotta a kezét, mintha meg akarta volna érinteni Shi Yuan fejét, de végül nem tette. – Fiam, sajnálom, remélem, hogy életben maradsz.

     Hirtelen elhallgatott.

     Mert Shi Yuan kinyújtotta a karját, és egy hideg érintéssel megsimogatta az orcáját – az arcán levált a bőr, és apró csápok furakodtak ki a belsejéből, és ő nem is volt tudatában.

     Az arcát érő érintés enyhén hűs volt, és a fájdalom furcsa módon eltompult. Öreg He megingott egy pillanatra, és látta, hogy megannyi csáp nyúl ki a sebéből Shi Yuan felé mászva.

     Megrezzent ijedtében, csak hátrálni akart, de a csápok gyengéden Shi Yuan ujjai köré tekeredtek, mintha rácsimpaszkodnának, és mintha… becsülnék és csodálnák.

     A szeme elkerekedett, és hitetlenkedve mérte végig a fiút. 

  - Te, te, te…

     Hirtelen felidézte az első pillanatot, amikor meglátta Shi Yuant.

     … Akkor a Méhkirálynő nagy sebességgel tárta ki a szárnyát, és Shi Yuan feléje nyújtotta a karját.

     Öreg He a sor elején állt, és sosem látott olyan nyugodt megjelenést és szemeket.

     Shi Yuan nem utálta a groteszk megjelenést, és nem volt megrémülve a hatalmas testtől és a szörny halálos fullánkjától. Úgy tűnt, nem érti a jóságot és gonoszságot, szépséget és csúnyaságot, életet és halált, ezek a tisztán kivehető határok semmit nem jelentettek számára.

     Hogy Shi Yuan egyszerűen csak érdektelen volt efelé, vagy tényleg nem félt…

     Abban a pillanatban ő egy virág volt az üvegházban, remete az elefántcsonttoronyban, egy istenség, ami elveszett a vadonban. Amikor olyan gyengéden kinyúlt, és megsimogatta a csúnya arcot, a szörny a hívőjévé vált, szelíden várva az üdvösséget.

     A Méhkirálynő kitárta a hat lábát Shi Yuannak, és körbe akarta zárni.

     Öreg He azt gondolta, ragadozó mozdulat volt, de most visszagondolva erre, lehet, hogy egy ölelés volt.

     Egy ölelés egy szörnytől.

     Ebben a pillanatban, Shi Yuan kinyújtotta a kezét, és megsimogatta Öreg He borzalmas arcát, és komolyan azt mondta:

   - Remélem, biztonságos utad lesz. – Átadta a kézifegyvert Öreg He kezébe. – Sajnálom, nem tudlak megmenteni. Nekem nincs erre szükségem.

     Öreg He rámeredt.

   -… Szóval ez a helyzet, nem csoda, nem csoda, hogy nem félsz semmitől, és nem érdekel semmi. Ezek a pusztaságok és erdők, mind a tiéd, ők is mind a tiedek. – Fájdalmasan megrázta a fejét, és elhallgatott egy pár másodpercre. – Nincs több idő, nekem… nekem tényleg mennem kell, Shi Yuan, viszlát, bár sosem fogjuk egymást újra látni.

     Tett pár lépést hátra, de aztán Shi Yuan mögé pillantott, mintha hirtelen kísértetet látott volna.

     Remegett, mint a nyárfalevél.

     Mielőtt Shi Yuan válaszolhatott volna, hirtelen súly nehezedett a vállára.

     Valaki a karjába zárta.

     Az ölelés nagyon meleg volt, és hallhatta a nyugodt és erőteljes szívverést. Erősen próbálkozott, hogy hátrafordítsa a fejét. Nem láthatta az érkező arcát ebből a szögből, csak annyit, hogy a keze egy fegyvert tartott.

     Azok a kezek hosszúak és szálkásak voltak, úgy tartva a fegyvert, mint egy halálos művészeti alkotást, a csövével kitartóan célozva Öreg He-re.

     Shi Yuan nem értette a lőfegyvereket.

     Rengeteg embert látott fegyvereket használni az elmúlt két napban, és valami oknál fogva egyik sem okozott benne ilyesmi érzést – tudta, hogy ezek a kezek mindenképpen eltalálnák a célpontot, ahogy meghúzza a ravaszt; mint egy fáradt madár, ami idővel visszatér a fészkébe, és mint ahogy a napnak az volt a végzete, hogy nyugaton nyugodjon le.

     Nem, nem csak a fegyvereket.

     Ez az ember hosszú ideje itt várakozott. Ismerte Öreg He mozgását, tudta, hogy felbukkan majd itt ebben a pillanatban, és tudta, hogy le fogja lőni ezzel a golyóval.

     Öreg He hangja megváltozott.

   - Lu… Lu tábornok… - A fogai összekoccantak. – Ne öljön meg! Van egy lányom, csak öt éves! Tudom, hogy nem maradok életben, csak vissza akarok menni, hogy lássam, csak egy pillantásra, egyetlen egyre! Neki… az ő bálványa mindig is maga volt, azt mondja, Szakadék-figyelő akar lenni a jövőben, mint ön, szeretne egy képet önnel, és megkérdezte, hogy találkozhat-e önnel. Haza akarok menni, engedjen el, engedjen el…

     A hangja olyan gyászos volt, mintha vérért sírna.

   - Van bármi más, amit mondani akarsz? – kérdezte a férfi.

     Semmilyen érzelem nem volt a hangjában, de Shi Yuan lefagyott a feje búbjától a lábujjaiig.

     Ez az ő emberének a hangja volt!

     Sosem tévesztené össze mással!

     Öreg He a férfire meredt, és igyekezett megtalálni a legkisebb nyomát érzelmi megingásnak az arcán, de végül elbukott – a jóképű, szoborszerű arcon nem voltak hullámzások, nem volt felemelt szemöldök, vagy lebiggyesztett ajkak, a leghalványabb kifejezésektől is mentes volt, minden egyes centimétere a vonalainak egyenes és sima, és nem mozdult volna meg külső behatásra.

     Rájött, hogy az ember előtte sosem vált lágyszívűvé; előrébb lépett hát, és megszólalt.

   - Lu tábornok, Lu tábornok, aláírta az eutanázia törvényjavaslatot, igaz? Amiatt a törvény miatt, a fertőzöttek, akiket nem lehetett meggyógyítani pont a városon kívül haltak meg. Sokuk nem láthatta utoljára a szeretteit, és most én is így halok meg. Nem áll szándékában letelepedni? Nincs egy családtagja sem? Nem akarja őket látni, megmondani nekik, hogy szereti őket, és meghalni békében? Már élni is épp elég nehéz! Lehetséges volna, hogy ezt az apró kívánságot se lehet beteljesíteni a halál előtt?

     A férfi mozdulatlan volt, egyik karjában Shi Yuant tartva, a másikban a fegyverét.

     Öreg He mosolygott, és még több csáp tűnt fel az arcán.

   - Oh, elfelejtettem, önnek nincs igazán családja, szóval persze, hogy nem érti. Valószínűleg azt sem tudja, mit jelent a szeretet. – Lassan felemelte a kezét. – Maga nyert, megadom magam. Vigyen vissza eutanáziára, vagy itt fog engem lelőni? De nagyon meglepett, annyi szörnyet megölt már, de maga gyakorlatilag…

     Maga gyakorlatilag a legveszedelmesebb szörnyet tartja a karjában.

     Mielőtt befejezhette volna a beszédet, az egyik csáp hirtelen előtört a testéből, és kihúzott egy rövid kést a derekáról.

     A csáp gyorsasága és ereje rendkívül rémisztő volt, váratlanul jött, és túl gyors volt az emberi szemnek, hogy észrevegye. A pillanatban, amikor előhúzta a kést, a kizúduló csápok betakarták a fejét. Öreg He mániákusan vigyorgott – nem jött rá, hogy a csápok irányításának képessége azt jelentette, hogy a tudata összeolvadt a csápokkal. A gondolkodása végén nem volt többé ember, hideg, gyilkos ösztönnel és üvöltésekkel volt töltve.

     Elő a késsel!

     Elő a késsel! Szúrd fejbe!

     A kés hegyének hideg villanása majdnem kiröppent…

     Egy koromfekete, golyó okozta nyílás tűnt fel Öreg He szemöldökei közt.

     A golyó precízen áthaladt a csápok akadályán, és a mosolya megfagyott.

     A csápok vadul hullámzottak, és a teste fokozatosan elvesztette az erejét, és összeesett.

     Meghalt.

     A csápok is meghaltak.

     Shi Yuan a férfi karjában állt, és félrebillentett fejjel nézte végig az egészet.

     A férfi leengedte a karját, előrelépett, és még két lövést eresztett Öreg He fejébe. Aztán megfordult.

   - Menjünk – mondta. Nem hezitált az elejétől a végéig.

     Shi Yuan a hátára nézett, és az utolsó napsugár éppen ráesett, hosszúra és vastagra nyújtva az árnyékát. Még mindig kifejezéstelen volt, a profilján éles vonásokkal, magas és egyenes háttal állva, és a Szövetség öt-csillagos válldísze sötét arany ragyogással csillant meg rajta.

     A régi barátok újra egyesültek.

     Nem a legjobb idő volt az újra egyesülésre. A szél süvöltött, a nap olyan volt, mint a vér, és a végtelen ég leégett. Szörnyek mozgolódtak az erdő mélyén, madarak hosszú nyelvekkel, élőhalott macskák, furcsa alakú kígyók tekeregtek, ahogy puha paraziták estek ki belőlük. A földön, a lábuknál, ott volt a még mindig meleg test. A férfi lehunyta Öreg He szemét, de Öreg He karja kelet felé mutatott, az volt a város iránya, de nem tudta többé megérinteni a szeretett kicsi lányának sötét haját. Nagyon hideg jelenet volt, egy nagyon tehetetlen befejezéssel, szörnyű volt, és a legátlagosabb nap egy poszt-apokaliptikus világban.

     De apró elektromos impulzusok ették Shi Yuan gerincét, enyhe borzongásra késztetve.

   - Lu Tinghan…! – kiáltotta mögüle.

     A szél nagyon hangos volt, olyan hangos, hogy elnyelt minden titkot, és ő úgy gondolta, senki nem hallhatja.

     A férfi egy pillanatra megtorpant, aztán visszafordult, és Shi Yuanra nézett.

   - Én vagyok – mondta. – Itt vagyok.

Előző

Következő

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.